Liza, a rókatündér

Ez sem új film már, egy hónapja megy, mégis tele volt a moziterem a tegnap esti vetítésen.

Előzetes

Liza, a végtelenül, szinte már fájdalmasan naiv, 30 éves ápolónő Csudapesten él, ránézésre az 1970-es évek kissé kiforgatott változatában, és nagyon keresi a szerelmet. Mániája Japán, egyetlen barátja történetesen egy japán énekes, Tomy Tani szelleme. Valamilyen furcsa okból kifolyólag a lány körül csak úgy hullanak az emberek, ami meggyőzi Lizát arról, hogy ő egy rókatündér* - az eredeti rókatündérek a nasui erdőben élnek, és ha valakit megszeretnek, az meghal, végül pedig a rókatündérek önkezükkel vetnek véget az életüknek, mert nem bírják ezt elviselni.

A rókák a japán mitológia fontos szereplői, akik általában női alakot öltenek, és így járnak túl a férfiak eszén. Van róluk egy jó kis összefoglaló angolul, és bár Wikipedia, elég sok forrásból rakták össze, szóval nagyon nagy hülyeségek talán nincsenek benne. Itt egy másik leírás magyarul, igaz ebben nincsenek hivatkozások. A Japán regék és mondák című kötetben két szekciót is szenteltek a rókáknak, és találtam egy rókatündéres mesét is magyar fordításban, ami szerintem abban a könyvben is benne van, de a könyvet nem találom, úgyhogy ez így elsőre passz.

A film nekem túlságosan véres, én nem bírom az ilyesmit, de közben annyira szürreális és annyira humoros, hogy csak néha kaptam frászt. Minden szereplő a helyén van, ahogy minden beszólás és geg is. Reviczkytől még új szólás-mondásokat is tanulhatunk ("Néma gyereknek a kurva anyja"). Nehéz elképzelni, milyen lett volna ez a film sima szerelmes filmként, a rókatündéres szál nélkül, pláne, ha napjainkban játszódott volna, mindenesetre nagy szerencse, hogy úgy alakult, ahogy.

A zenéje is tök retró és tök jó.

Például a Dance, Dance, Have A Good Time:


Meg a finn western:



Nagyon kedves, nagyon szerethető, nagyon vicces, csupa nagyon jó színész szerepel benne, és nagyon megérdemli a sikereket, amiket eddig elért. Nézzétek meg, nagy baj nem lehet belőle.


*A történetről amúgy a Practical Magic, avagy Átkozott boszorkák jutott eszembe, ahol szintén egy olyan nő a főszereplő, akin átok ül - akibe beleszeret, az meghal.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai