Számvetés 2015

Életemben először utazta át értem egy pasi Európát.

Életemben először utaztam át egy pasiért Európát.

Életemben először költöztem haza külföldről.

Láttam Skóciát. Ha nem is az egészet, de azért sokat belőle. Voltam Invernessben, Elginben, hajóztam a Loch Nessen, szinte minden látnivalót megnéztem Edinburgh-ban, kirándultam igazi skót erdőben, voltam (részben) földalatti szellemtúrán. Még kell majd menni, mert pl. az Isle of Skye kimaradt, és ez tarthatatlan.

Londonban ünnepeltem a 27. szülinapomat, ami életem legdrágább szülinapja volt, konkrétan kis híján a gatyám ráment. Most már majd mindig észben fogom tartani, hogy ha valaki meghív valahová, de mindent én fizetek, akkor az csak duma, nem meghívás. Ahogyan a menő csokiról mentett masni nem húsvéti ajándék, és az ingyenesen látogatható British Museum meglátogatása, amikor mellesleg pontosan tudható, hogy nem egészen két éve az összes kiállítást láttam, nem születésnapi ajándék. Azért persze a British Museum mindig jó, most is élveztem, és meglepődtem, hogy egy csomó kiállításnál még pontosan emlékeztem rá, melyik teremben van, és melyik vitrinben mit lehet majd látni.

Voltam Anathema koncerten, ami jó volt, csak akkor nem, amikor nagyon visszatértek a gyökerekhez, és dallam már nem volt, csak hörgés. De előtte még ilyeneket énekeltek, és az jó volt:
Anathema - Untouchable

Életemben először üvöltöttek velem kiguvadt szemmel a születésnapomon. Ezt is jelnek lehet venni. Annak a jele, hogy az illetőre egy perccel sem kell többet pocsékolni.

Életemben először éltem együtt pszichopatagyanús pasival hónapokig. Nem volt jó, viszont óriási megkönnyebbülést jelentett, amikor vége lett. Plusz büszke voltam magamra, amiért nem hagytam, hogy megtörjön, pedig kitartóan próbálkozott.

Életemben először tartozott nekem hatalmas összeggel egy tisztességtelen, utolsó szemét. A történet még nem zárult le, de talán lassan az is eljön. Kár, hogy nem hagyhatom az óévben ezt a genny alakot, de mindegy, az is jó lesz, ha azzal kezdődik az újév, hogy megszakítunk minden kapcsolatot. (Miután visszaadta a pénzemet, természetesen.)

Életemben másodszor éltem Máltán. Nem volt olyan jó, mint elsőre, ami részben a társaság hibája is. Viszont megnéztem szinte mindent, ami az első körömből kimaradt. Most is itt van előttem a lista, hogy mit kell még látnom, mert hát megyek majd vissza évente 3-4 napra, és a következők vannak felsorolva: betlehemes múzeum Vallettában (ez határozatlan időre bezárt, mire odaértem), a lovagokról szóló 3D-s film Mdinában, delfinekkel úszkálós mulatság a Nemzeti Akváriumban (ezt meg nem is biztos, hogy akarom, mert egy pici medencében lehet úszni, és csak nagyon kevés ideig, viszont nagyon sok pénzért). Szóval azt hiszem, becsületesen és alaposan megismerkedtem Máltával. Hoztam haza mindenféle szuvenírt és mementót, többek között egy máltai keresztes ezüstgyűrűt, amit azóta is minden áldott nap hordok, és ezt még tervezem is csinálni egy jó ideig. Ha ránézek, eszembe jut Málta, és az jó.

Bécsbe költöztem, ami elsőre kiköpött, de nem adom fel. Itthon élni nem akarok, Málta messze van, ráadásul nyáron nagyon meleg, télen túl hideg, szóval Bécs kénytelen lesz nyelni egy nagyot és befogadni.

Megismertem három szuper jófej lányt Ausztriában, ebből kettőt Bécsben, egyet pedig a magyar határ közelében. Előbbiekkel szoktunk bandázni Bécsben, utóbbival és a kutyájával meg kirándultam egy tök jót Németújváron, aminek vicces módon most elfelejtettem a német nevét, pedig úgy szerepel a térképen. Remélem, a jövőben is megmaradnak ezek a kapcsolatok, még ha nem is napiak.

Azt hiszem (és őszintén remélem), megvolt életem legszarabb állása. Bécsben. Ja, és megismertem az egyik legostobább embert, legalábbis nála butábbat nem sokat láttam eddig. Óriási megkönnyebbülés, hogy már nem ott dolgozom, és ez az első olyan munkahely, aminél sem a hely, sem a munka, sem a főnök, sem a kollégák nem hiányoznak egy percig sem.

Elvégeztem a CELTA-t, Pass B-t kaptam, ami azt jelenti, hogy megvan a varázspapír, amivel remélhetőleg tudok magamnak állást varázsolni Bécsben. Angoltanárit. Pár napon belül el is kezdem a próbálkozást, csak hát nyelviskolai szempontból 2015 utolsó munkanapjának délutánján kaptam a kezembe az eredményt, és nem akartam túl hamar írni, nehogy a kiszemelt iskolák kapjanak az enyémen kívül még ezer e-mailt, és az enyém elsikkadjon. Az első munkanap január 7. lesz, ha jól gondolom, de mondjuk 5-én vagy 6-án már írni akarok, mert már alig bírok magammal, úgy izgulok. A tanfolyamon amúgy megismertem 11 érdekes és jófej embert, és az egész csapatban egyetlen elviselhetetlen alak sem akadt, ami azért nem kis csoda ekkora létszámnál. Amúgy ezzel teljesítettem az egyik célt, amit még májusban kitűztem, mint az éves terv részét. Ez azt is jelenti, hogy hamarosan kénytelen leszek elkezdeni a spanyolt.

Két új sportot is találtam, ami nagyon tetszik. Az egyik az aerial silk, a másik fitness balett. (Utóbbi esetében azóta sem jöttem rá, mitől fitness.) Ha lesz már rendes fizetésem, akkor aerial silk tanfolyamra fogok járni. Bécsben. Bármennyire nem akarja ezt Bécs. Azért az örök szerelem Krisz step aerobicja, azt sosem fogja überelni semmi. Amúgy meg most már szinte biztos, hogy fogok venni egy kettlebell golyót, egy 12 kilósat, és otthon fogok vele csinálni mindenfélét. Végül is majdnem egy év összes kettlebell edzésének programja le van fényképezve, és a venezuelai lány, aki Máltán edzőtársam volt, azóta is szorgosan töltögeti a Facebookra minden óra után az óratervet.

Volt tízéves érettségi találkozónk, és már nem éreztem úgy, hogy én vagyok a béna kis kívülálló a csapatban, viszont úgy éreztem, hogy nem érdekelnek a menő fiúk-lányok. És ez jó volt.

Idén is alkalmam nyílt átismételni azt a tudásomat, hogy vannak a barátok meg azok, akik nem barátok. Utóbbiak nagyon hasonlítanak a barátokra, de csak akkor bukkannak fel, ha szükségük van valamire, amúgy tojnak a fejemre, akkor is, amikor nekem lenne szükségem rájuk. Szerintem fejlődtem, mert már csak néha és kicsit esik rosszul, és megtanultam, hogy ezeket az embereket nem kell keresni. Majd keresnek ők, ha akarnak, ha meg nem keresnek, úgy is jó.

Életemben először két könyvet kell fordítanom párhuzamosan, mert ugyanazon a napon van mindkettő leadási határideje. Már egy ideje szeretnék mesélni erről, de még mindig nem írtam alá a szerződést, és nem akarok elkiabálni semmit, szóval maradjunk annyiban, hogy egyszer majd elmesélem. Addig meg az lesz a módszer, hogy délelőtt egyik könyv, ebéd, délután másik könyv, és így fogok haladgálni január végéig, aztán lesz négy hetem még kétszer elolvasni mindkét magyar szöveget. Közben meg tanítani fogok. És sosem fogok belepusztulni az unalomba, jó lesz nekem.

Idén szégyenletesen keveset olvastam, összesen 24 könyvet, ami havi kettő. Ahhoz képest, hogy volt ez már heti kettő meg heti egy is, szégyellhetem magam. Remélem, jövőre elmúlik végre az olvasási válság. Idén minden fontosabb olvasós kihívást buktam, és volt, aminek a 2016-os fordulójára nem is jelentkeztem. De van, amit jövőre is megpróbálok, és remélem, most majd menni fog. Annak mindenesetre örülök, hogy idén elolvastam a 600. könyvemet. Ha eleget élek, lehet ez még kétszer ennyi is :) Vissza kellene találni könyvmoly önmagamhoz, és azt hiszem, egész jó melegítés volt erre a december 24. és 30. közötti időszak, amikor négy könyvet olvastam el. Mind a négy Csukás István persze, egyenként 100-120 oldalak, de akkor is, kicsit talán visszakormányoztak az olvasás élvezetéhez.

Láttam néhány zseniális filmet is idén. Ilyen volt a Liza, a rókatündér, az Inside Out (avagy Agymanók), a Home és az Anyám és más futóbolondok a családból.

2015-ben volt minden, jó is, rossz is. Ezt is túléltük.

Megjegyzések

  1. off: szakmabeliként szerinted mennyi a reális ára egy 200 oldalas regény lefordításának magyarról angolra? Egy egyetemi csoportban láttam egy hirdetést, aminél 100.000 Ft díjazást kínáltak érte, és én azt egy kissé kevésnek érzem. El vagyok tévedve? On
    Boldog új évet! Szörnyű volt olvasni ezeket, amiket a fiúról írtál, pedig olyan szépen indult. :( Bár amikor még az ágyneműs húzásairól írtál, akkor is látszott, hogy valami nagyon nincs rendben vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is boldog új évet! :)

      Az kétségtelen, hogy a párválasztás nagyon megy :) Abban bízom, hogy egyszer véletlenül szerencsém lesz.

      200 oldalra magyarról angolra nekem elég pofátlannak tűnik a 100000 Ft. Mondjuk, attól is függ, milyen betűméret, mennyire szellős, stb., de azért szerzői ívenként (az 40000 karakter) 20 ezer forintot adhatnának kezdő fordítónak is, vagy hát magyarról angolra még annál többet is.

      Törlés
  2. Kár, hogy a rossz dolgok mind egy személyhez kötődnek.

    Honnan tudod, h a 600. könyvet olvastad el? Olvasónapló? :)

    Jó ötlet, én is összeszámolom. Kíváncsi vagyok, 11 éves korom óta vezetek olvasónaplót, de már nagyon régen nem olvasok olyan tempóban, mint te, bár ez az év ebből a szempontból kivétel volt.
    Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, elég tanulságos kapcsolat volt :)

      A Moly.hu-ról tudom, hogy megvolt a 600. :) Lehet, hogy már korábban is, mert nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy minden könyvet fel tudtam idézni, amit valaha olvastam, és mindet jelöltem a Molyon, de azért szinte teljes szerintem az a lista. Jó kis oldal, érdemes megismerkedni vele :)

      Nagyon boldog új évet nektek is :)

      Törlés
  3. Én nagyon örülök, hogy megismerhettelek és a jövő évre is kívánok magunknak sok-sok beszélgetős csuda találkozást! �� puszi, búék

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon örülök, hogy személyesen is megismertelek és alig várom, hogy visszagyere :D BÚÉK itt is még egyszer!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm! Hamarosan megyek :) Remélem legalábbis, hogy most már hamarosan.

      Törlés
  5. Szia! Bocsi, hogy itt írok, de nem tudom, hol lenne a legkevésbé zavaró... :) Szóval, néha szoktalak olvasni és nagyon tetszik a blogod, és volna úgy pár kérdésem (az élettel (?) kapcsolatban), merthogy én is angoltanár leszek (félig már vagyok is) és például a CELTA-ról érdekelne pár dolog. Írhatok esetleg Neked valahol? :) Ha nem zavarna nagyon és van pár perced, köszi, de persze a nemleges választ is megértem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, hogy írtál :) Ha ide küldesz egy e-mailt: lizatorpegazdija kukac gmail pont com, szívesen válaszolok arra, amire tudok :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai