Első nap az iskolában
Ami szuper, hogy a csoport tagjai csupa szimpatikus, kedvesnek és jófejnek tűnő emberek. A csoportnak majdnem a fele magyarokból áll, a többiek anyanyelviek, ki skót, ki angol, ki amerikai. Az oktatók hárman vannak, ketten szimpatikusak, a harmadik nem annyira.
A nap elején ismerkedés volt, aztán megtekintettünk egy 150 perces órát, közben jegyzetelni kellett. Ez a rész tök jó volt, mert mindig érdekes más óráját megnézni, összehasonlítani a módszereit a sajátjaimmal, megállapítani, hogy hú, ez a jó ötlet, ezt használni fogom, vagy azt, hogy ezt én szerintem jobban csinálom. Nekem fura volt, hogy egyszer sem hangzott el a kérdés a diákok felé, készen vannak-e adott feladattal, így sokan többször nem jutottak el a végére, miközben nem kellett volna már sok ahhoz, hogy a végére érjenek. Én magamról tudom, hogy az ilyen nagyon frusztrál, főleg akkor, ha meg tudom csinálni a feladatot, mert van hozzá elég tudásom meg képességem. Az is fura volt, hogy amikor egy olyan szót, ami ugyanolyan alakban, de eltérő kiejtéssel kétfélét jelent, újként tanultak, és következetesen a régebb óta ismert jelentéshez tartozó kiejtéssel mondták a diákok, az oktató nem tért ki rá, mi a különbség, csak kijavította a kiejtést. Én ilyenkor felírom a táblára a szót kétszer, esetleg rajzolok, hogy egyértelmű legyen, melyik micsoda, és csak azt az egy hangot, ami eltér, fölé írom IPA-jelekkel (ezeket ebben az iskolában is kötelező ismerni és használni), és akkor szokott jönni, hogy jaaaaa, érthető. Ami nagyon tetszett, hogy tényleg szinte csak a diákok beszéltek, folyamatosan pármunka volt meg csoportmunka, és ez egy olyan csoport, ahol nem nyöszörögnek tőle, hanem örülnek, szóval még csak rossz érzése sem lehetett a tanárnak, hogy most megint kelletlenkedni fognak, amiért már megint párban kell lenni.
Az órát semmilyen formában nem beszéltük meg, csak ott maradtunk a jegyzeteinkkel, pedig nekem mondjuk lettek volna kérdéseim, de mindegy.
A hatfős csoportunkból öt fő együtt ebédelt, tök jót beszélgettünk, jó volt kicsit megismerni egymást. Én vagyok az egyetlen tanár, a többiek mind most szeretnének azzá válni.
Délután jött számomra a lehangoló rész. Kicsit óvodásnak éreztem magam attól, ahogy az oktató kommunikált velünk. És aztán ilyenek következtek, hogy úúúú, nézzétek, ez egy óraterv, és pénteken majd megtanuljuk, hogyan kell ilyet írni, mennyire izgalmas. Itt kicsit sírhatnékom támadt, de bízom benne, hogy a következő délutánok majd izgalmasabbak lesznek.
A nap végén egy másik oktató tartott nekünk egy vietnami nyelvórát úgy, hogy csak vietnamiul beszélt közben. Megtanultunk köszönni, bemutatkozni, és elvileg tudunk rendelni összesen hatféle italt. Nekem megfájdult közben a fejem :D Nagyon jó volt látni, hogy tényleg elég csak a célnyelvet használni a legelső órától kezdve, bármilyen nyelvről is legyen szó (az angolnál ezt már tapasztaltam, de azért az senkinek sem totál idegen, legalább a hangzása ismerős lehet). Az nekem nehéz volt, hogy mindig ismételni kellett kifejezéseket, és csak akkor kerültek fel a táblára, amikor már öt perce mondogattuk őket. A megbeszéléskor mondtam, hogy az tetszett, hogy a beszédre koncentráltunk, mert nyilván többre megy a diák Vietnamban, ha el tudja mondani ezeket a mondatokat, mint ha le tudja őket írni, viszont én eléggé meg vagyok lőve, ha nincs előttem a szöveg, amit ki kell mondanom - ha nem látom leírva, kábé esélytelen, hogy kiejtsem, akárhányszor mondják elő nekem. Erre az volt a válasz, hogy viszont ha az elején megkapom a mondatot írott formában, akkor azzal leszek elfoglalva, hogy úgy próbálom kiejteni, ahogy le van írva (pl. van egy szó, kb. dura leírva, kiejtve meg "dzöa", tehát annyi köze sincs az írott formának a kiejtéshez, mint angolul). Ez teljesen érthető számomra, viszont nekem tényleg segít, hogy legalább látom, hogy az a strukturálatlan, artikulálatlan valami, amit a tanár után kéne mondanom, egyáltalán hány szóból áll, vagy valami. De ez én vagyok. Hozzáteszem, a csoport nagy része azt mondta, elég negatív élmény volt így elkezdeni egy nyelv tanulását, bár látják az előnyeit.
Holnap már tanítunk, a mi csoportunkban (két csoport van összesen) én tartom a legelső órát. 45 perc, és kb. szóról szóra írásba kaptuk, mit és hogyan kell csinálni. Kíváncsi leszek arra is, milyen órát rakok össze, arra is, hogyan fog menni élesben, és persze leginkább a visszajelzésre, amit majd az oktatótól kapok.
Szóval ezt is megértem, elmondhatom, hogy csinálom a CELTA-t. Érdekes meg izgalmas lesz, az már biztos. Ja, és az is biztos, hogy fogok tudni tőle edzésre járni, sőt azokon a napokon, amikor másnapra nem kell óratervet írnom, még akár egy kicsit fordítani is este, juhú!
A nap elején ismerkedés volt, aztán megtekintettünk egy 150 perces órát, közben jegyzetelni kellett. Ez a rész tök jó volt, mert mindig érdekes más óráját megnézni, összehasonlítani a módszereit a sajátjaimmal, megállapítani, hogy hú, ez a jó ötlet, ezt használni fogom, vagy azt, hogy ezt én szerintem jobban csinálom. Nekem fura volt, hogy egyszer sem hangzott el a kérdés a diákok felé, készen vannak-e adott feladattal, így sokan többször nem jutottak el a végére, miközben nem kellett volna már sok ahhoz, hogy a végére érjenek. Én magamról tudom, hogy az ilyen nagyon frusztrál, főleg akkor, ha meg tudom csinálni a feladatot, mert van hozzá elég tudásom meg képességem. Az is fura volt, hogy amikor egy olyan szót, ami ugyanolyan alakban, de eltérő kiejtéssel kétfélét jelent, újként tanultak, és következetesen a régebb óta ismert jelentéshez tartozó kiejtéssel mondták a diákok, az oktató nem tért ki rá, mi a különbség, csak kijavította a kiejtést. Én ilyenkor felírom a táblára a szót kétszer, esetleg rajzolok, hogy egyértelmű legyen, melyik micsoda, és csak azt az egy hangot, ami eltér, fölé írom IPA-jelekkel (ezeket ebben az iskolában is kötelező ismerni és használni), és akkor szokott jönni, hogy jaaaaa, érthető. Ami nagyon tetszett, hogy tényleg szinte csak a diákok beszéltek, folyamatosan pármunka volt meg csoportmunka, és ez egy olyan csoport, ahol nem nyöszörögnek tőle, hanem örülnek, szóval még csak rossz érzése sem lehetett a tanárnak, hogy most megint kelletlenkedni fognak, amiért már megint párban kell lenni.
Az órát semmilyen formában nem beszéltük meg, csak ott maradtunk a jegyzeteinkkel, pedig nekem mondjuk lettek volna kérdéseim, de mindegy.
A hatfős csoportunkból öt fő együtt ebédelt, tök jót beszélgettünk, jó volt kicsit megismerni egymást. Én vagyok az egyetlen tanár, a többiek mind most szeretnének azzá válni.
Délután jött számomra a lehangoló rész. Kicsit óvodásnak éreztem magam attól, ahogy az oktató kommunikált velünk. És aztán ilyenek következtek, hogy úúúú, nézzétek, ez egy óraterv, és pénteken majd megtanuljuk, hogyan kell ilyet írni, mennyire izgalmas. Itt kicsit sírhatnékom támadt, de bízom benne, hogy a következő délutánok majd izgalmasabbak lesznek.
A nap végén egy másik oktató tartott nekünk egy vietnami nyelvórát úgy, hogy csak vietnamiul beszélt közben. Megtanultunk köszönni, bemutatkozni, és elvileg tudunk rendelni összesen hatféle italt. Nekem megfájdult közben a fejem :D Nagyon jó volt látni, hogy tényleg elég csak a célnyelvet használni a legelső órától kezdve, bármilyen nyelvről is legyen szó (az angolnál ezt már tapasztaltam, de azért az senkinek sem totál idegen, legalább a hangzása ismerős lehet). Az nekem nehéz volt, hogy mindig ismételni kellett kifejezéseket, és csak akkor kerültek fel a táblára, amikor már öt perce mondogattuk őket. A megbeszéléskor mondtam, hogy az tetszett, hogy a beszédre koncentráltunk, mert nyilván többre megy a diák Vietnamban, ha el tudja mondani ezeket a mondatokat, mint ha le tudja őket írni, viszont én eléggé meg vagyok lőve, ha nincs előttem a szöveg, amit ki kell mondanom - ha nem látom leírva, kábé esélytelen, hogy kiejtsem, akárhányszor mondják elő nekem. Erre az volt a válasz, hogy viszont ha az elején megkapom a mondatot írott formában, akkor azzal leszek elfoglalva, hogy úgy próbálom kiejteni, ahogy le van írva (pl. van egy szó, kb. dura leírva, kiejtve meg "dzöa", tehát annyi köze sincs az írott formának a kiejtéshez, mint angolul). Ez teljesen érthető számomra, viszont nekem tényleg segít, hogy legalább látom, hogy az a strukturálatlan, artikulálatlan valami, amit a tanár után kéne mondanom, egyáltalán hány szóból áll, vagy valami. De ez én vagyok. Hozzáteszem, a csoport nagy része azt mondta, elég negatív élmény volt így elkezdeni egy nyelv tanulását, bár látják az előnyeit.
Holnap már tanítunk, a mi csoportunkban (két csoport van összesen) én tartom a legelső órát. 45 perc, és kb. szóról szóra írásba kaptuk, mit és hogyan kell csinálni. Kíváncsi leszek arra is, milyen órát rakok össze, arra is, hogyan fog menni élesben, és persze leginkább a visszajelzésre, amit majd az oktatótól kapok.
Szóval ezt is megértem, elmondhatom, hogy csinálom a CELTA-t. Érdekes meg izgalmas lesz, az már biztos. Ja, és az is biztos, hogy fogok tudni tőle edzésre járni, sőt azokon a napokon, amikor másnapra nem kell óratervet írnom, még akár egy kicsit fordítani is este, juhú!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése