Terveket szövögetek

Mivel most már biztos, hogy nagyban nőnek az esélyeim az álláskereséskor, ha van bejelentett lakcímem Bécsben, úgy döntöttem, mégsem az interjú előtti napon megyek ki először, hanem már most csütörtökön.

Neki is álltam lakáshirdetésekre írogatni tegnap este. Ezt úgy csináltam, hogy elővettem a willhaben.at-ot, a bazar.at-ot meg a Facebookon a lakáskeresős csoportot, kiválogattam azokat a szobákat, amik tetszettek. Fő szempont volt, hogy legyen benne ágy, második szempont, hogy legyen íróasztal székkel, következő szempont, hogy legyen rajta ablak, és utolsó szempont így első nekifutásra, hogy hol van - igaz, Bécs legszélén lévő, erdőre néző szobára nem jelentkeztem, annyira azért nem mindegy, hol fogok lakni. Írtam vagy tizenöt-húsz szobára, szépen fel is jegyeztem mindegyiknek a linkjét és az ember nevét, hogy ha valaki válaszol, vissza tudjam keresni a hirdetést.

Annyira jófejek ezek az emberek ott Bécsben, hogy vagy nyolc-tíz helyről vissza is írtak mára, olyanok is, akiknek már nincs meg a szobájuk, csak még nem vették le a hirdetést. Két időpontot már szerváltam is csütörtökre, és még holnap meg szerdán nézek további helyeket, hátha azzal még tovább növelem annak az esélyét, hogy csütörtök délelőtt még meglesz a szoba.

Eddig egy olyan van, amit nagyon-nagyon szeretnék így ránézésre. A Duna-parton lenne, pár perc sétára a Pratertől és a Donauinseltől, egy metrómegálló közvetlen közelében. Úúúúú, nagyon kell!!!! Szurkoljatok, jó? :) Aztán ha sikerül szobát foglalni csütörtökön, még az is lehet, hogy kimegyek már egy héttel az interjú előtt, kicsit megpróbálom megismerni a várost, plusz kicsit közelebbről is megnézem, mik a lehetőségeim.

Úgy néz ki, ezt a bécsi tartózkodást hasonló hirtelenséggel fogom megkezdeni, mint tavaly a máltait, de nem baj, most úgy érzem, jó lesz. Tegnap este még úgy éreztem, nagyon rossz is lehet, mert mi lesz, ha nem lesz szoba és nem lesz munka. De hát miért ne lenne? Szoba lesz, legfeljebb nem olyan, amilyenre vágyom, de ha már kint vagyok, könnyebb másikat keresni. A munka meg olyan, hogy valami biztosan lesz, legfeljebb megint el kell fogadni, hogy még mindig nem angolt tanítok, bármennyire is szeretném már azt csinálni végre. Na és? Eddig is kibírtam, most is kibírom. Azért inkább jöjjön össze a nyelviskolai állás, kérlek, ez ügyben is szurkoljatok :)

Olyan izgatott vagyok, alig bírok megülni a fenekemen.

Megjegyzések

  1. szurk szurk :D
    Elmész majd Hundertwasser házhoz képeket készíteni? :D Nagyon kíváncsi vagyok milyen most, sok évvel ezelőtt láttam, azóta biztos benőtte a dzsungel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, én is valamikor nyolc-tíz éve láttam, és imádtam. Még jó, hogy elmegyek, aztán teszek fel képeket :) Azt nem ígérem, hogy már ezen a héten, mert lehet, hogy egész nap csak szobákat fogok nézni, de amint kiköltöztem, az első programpontok között lesz a Belvederével, Schönbrunnal és a Praterrel egyetemben.

      Törlés
    2. És köszönöm a szurkot :)

      Törlés
  2. Hüüü, ez a szoba nagyon jól hangzik, az nagyon jó környék!!!szurkolok a szoba és az állás ügyében is, a többit meg remélem személyesen! ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Hát, nagyon-nagyon örülnék, ha összejönne :) Annyira gyönyörű a környék, most már ott akarok lakni :D És igen, mindenképpen találkozzunk majd, ha már rendesen kint leszek!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai