Kis színes

No, hát csak jött még egy válasz egy lakáshirdetéssel kapcsolatban Bécsből.

A hirdetésben egy 5. kerületi, 84 nm-es lakásban található, teljesen bútorozott szoba szerepel 350-ért (mindennel együtt), ráadásul a lakás közelében megtalálható az 1-es metró meg három villamos is. (Kép nem volt, lakótársakról infó semmi.) Majd pont kihagytam volna.

Elküldtem a kis levelemet, amiben bemutatkoztam, mondtam, hogy szeretném megnézni a szobát, és érdeklődtem, kik a lakótársak, és vannak-e időnként közös programok. (Mivel sokan írták a hirdetéseikben, hogy nem kérnek olyat, aki csak aludni jár haza, legyél szociális, gondoltam, jó pont, ha beleírom, hogy nekem lenne igényem bandázásra - főleg, hogy egyébként tényleg, bár tény, hogy nem folyamatosan.) Az első válasz így nézett ki, csak németül:
SZIA! Én PETER VAGYOK, 42 ÉVES, ANGOLTANÁR. A MÁSIK LÁNY 20 KÖRÜLI. Közös programok: persze, miért ne? NÉZZ MEG MINDENT! ÜDV: PETER

A rossz előérzet a Caps Lockkal együtt kapcsolódott be, az csak támogatta, hogy "mariana mariana" névről érkezett az e-mail, a vészcsengő meg akkor szólalt meg, amikor a 42 éves Peterről kiderült, hogy angoltanár. Nem tudom megmagyarázni, miért, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ha azt írtam volna, könyvelő vagyok, akkor Peter is könyvelő lenne, ha meg azt, hogy cirkuszi bohóc, akkor ő is az. És az is furának tűnt, hogy nézzek meg _mindent_. Mi mindent?

Azt válaszoltam, szuper, köszönöm, de mielőtt odamegyek, tudna-e küldeni képeket. Ezt még szerdán, de most válaszolt. Ezt:
GYERE ÉS NÉZD MEG!!!!

Magam is meglepődtem, milyen kis gonosz tudok lenni, de erre nem azt válaszoltam, hogy közben találtam szobát, de köszönöm, hogy írt, hanem azt: "Jó, akkor nem, köszönöm :) "

Aztán ha az összes gyanús körülmény ellenére sem volt benne rossz szándék, most furán néz.

Megjegyzések

  1. Az indokolatlan caps lock mindig fura kicsit, lehet csak egyszerű volt, nagyon. Nálam a kevésbé bonyolult lelkek használják, és az "angoltanárság" is erősen kétséges...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg az, hogy képet nem küld, menjek oda megnézni. Hááát...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai