Megvagyok és nem unatkozom
Pénteken találkoztam Blankával, cserpeseztünk, sétáltunk, beszélgettünk egy csomót, ami már ránk is fért, mert utoljára karácsony előtt volt lehetőségünk ilyesmire. Voltam kozmetikusnál, aztán tanítottam, aztán Tamival is cserpeseztünk (Cserpesből sosem elég - a délelőtti nem volt tervben, csak ez a délutáni, de minél több a Cserpes egy nap, annál jobb :P ) meg beszélgettünk, aztán elmentem a Kökire Tescózni, mert úgy döntöttem, nem teszem be többet a lábamat a CBA-ba, pedig az itt van öt percre, a SPAR meg heti bevásárláshoz kicsit drága, szóval maradt ez. De nem baj, én szeretem a Tescót, tök nagy, lehet bóklászni meg látni egy csomó embert, és ha ügyesen válogat az ember, akkor még csak nem is kell gagyit vennie. Gondoltam, elkezdek készülni a húsvétra, nehogy az legyen, ami szokott, hogy az üzletben megmaradt két darab, tök nyomi sonka közül kell választanom. Ennek szellemében már megvan a sonkám is. Majd ne felejtsek el zöldséget venni, meg tesztelni kell azt is, hogy a tavalyi torma jó-e még. Ti meg mernétek kóstolni? Vagy az nem romlik meg? Én úgy vagyok a tormával, hogy hiába szeretem, csak húsvétkor, csak a sonkához szoktam enni, de mivel ettől nem fogy el egy teljes üveg, mindig ott marad a hűtőben, aztán következő évben nem merem megkóstolni, jó-e még, ezért megint veszek egy kis üveggel, és így tovább, és akkor pár év alatt tök komoly készlet gyűlik össze vagy jó, vagy nem jó tormából.
Ma meg olyan pihenés volt, de olyan... Aludtam fél 11-ig (jó, eleve fél 3-kor aludtam el, addig olvastam az új regényt, amit le kell fordítanom), aztán reggeliztem, tollászkodtam, aztán befejeztem az említett regényt 3/4 1-re, aztán 3-ig aludtam, aztán ebédeltem, aztán sétáltam egyet, csóváltam egy kicsit a fejemet azon, mennyi üzlet zárt be karácsony óta a körútnak a felém eső részén, aztán néztem The Big Bang Theoryt meg Castle-t. Aztán dolgoztam is egy kicsit, fordítottam egy csomó szöveget, igaz, végül nem a könyvet kezdtem el, mert megbeszéltem magammal, hogy azt majd hétfőn.
Amúgy meg olvasási válság van továbbra is. Ezt a regényt most öt nap alatt kivégeztem, mert izgalmas volt, de kettő olyan könyv is éppen folyamatban van, ami az istennek sem akar elfogyni.
Az egyik Neil Gaiman Neverwhere-je, amit egyszer már gyorsolvastam egy kihívásra, de gondoltam, azért elolvasom rendesen, kényelmes tempóban is. És nem haladok vele semerre. Karácsony környékén kezdtem, 45%-nál járok. Az milyen?! Egyszerűen nem köt le, nem érdekel, sokszor túl kegyetlen, helyenként erőltetettnek érzem, logikátlannak (ahhoz képest is, hogy egy fantáziavilágban játszódik), és nem bírom rávenni magamat, hogy elővegyem. Pedig szeretem Gaimant, a Coraline meg a Stardust zseniális volt, aztán az American Gods miatt kedvencnek jelöltem az írót a Molyon. Igaz, az Anansi Boysnál már voltak problémáim (konkrétan az ikertestvért a belépője után nem bírtam megkedvelni, képtelen voltam szurkolni neki még akkor is, amikor nyilvánvalóan az lett volna a cél, hogy izguljak érte). De ez... Jó lenne, ha még ebben az életben a végére érnék, mert egyrészt olvashatnék olyan könyveket, amik tetszenének, másrészt Gaimannek is vannak még regényei, amelyek érdekelnek.
A másik baj ennél is nagyobb. Georges Simenon A furnes-i polgármester című regényével vergődöm most már július óta. Az nyolc hónap. 193 oldal, és nem bírok a végére érni. Hetek alatt haladok húsz oldalakat. Érdektelen, unalmas, a főhős ellenszenves, a mellékszereplők ellenszenvesek, nem érdekel, mi lesz velük, ráadásul - talán azért, mert ennyire szétdarabolva olvasom - nem is tudom követni, mi van, ki kivel mit miért intrikál, ami csak még unalmasabbá teszi az egészet. 34 oldal van hátra belőle, amit kb. fél óra alatt olvasok el normál esetben, de belekezdeni sincs kedvem, nem akarok vele foglalkozni. Pedig Simenontól olvastam már négyet, és három nagyon tetszett (A költözködés, A macska, Ködös kikötő), a negyedik meg ugyan kicsit fura volt, de a whodunit nagy kedvencem, ezért ezt is szerettem (Maigret és a titokzatos lány).
Olyat nem lehet, hogy félbehagyom, nem szoktam ilyet csinálni, és még így is van három olyan regény, amit életemnek valamelyik pontján letettem, hogy akkor ezt most nem. Ezek a Füstös képek, pedig az jó volt, csak nem volt időm rá (de nagyon szeretném egyszer befejezni, nagyon kíváncsi lennék a végére), a Captain Corelli's Mandolin, ami annyira unalmas, hogy sírni tudnék tőle, valamint a Die Kopfrechnerin, ami A fejszámolónő lenne magyarul, és a főszereplő annyit tud, hogy rinyál meg hisztizik, és ez is baromi unalmas lett még a könyv harmada előtt.
Szóval így vagyok.
Ma meg olyan pihenés volt, de olyan... Aludtam fél 11-ig (jó, eleve fél 3-kor aludtam el, addig olvastam az új regényt, amit le kell fordítanom), aztán reggeliztem, tollászkodtam, aztán befejeztem az említett regényt 3/4 1-re, aztán 3-ig aludtam, aztán ebédeltem, aztán sétáltam egyet, csóváltam egy kicsit a fejemet azon, mennyi üzlet zárt be karácsony óta a körútnak a felém eső részén, aztán néztem The Big Bang Theoryt meg Castle-t. Aztán dolgoztam is egy kicsit, fordítottam egy csomó szöveget, igaz, végül nem a könyvet kezdtem el, mert megbeszéltem magammal, hogy azt majd hétfőn.
Amúgy meg olvasási válság van továbbra is. Ezt a regényt most öt nap alatt kivégeztem, mert izgalmas volt, de kettő olyan könyv is éppen folyamatban van, ami az istennek sem akar elfogyni.
Az egyik Neil Gaiman Neverwhere-je, amit egyszer már gyorsolvastam egy kihívásra, de gondoltam, azért elolvasom rendesen, kényelmes tempóban is. És nem haladok vele semerre. Karácsony környékén kezdtem, 45%-nál járok. Az milyen?! Egyszerűen nem köt le, nem érdekel, sokszor túl kegyetlen, helyenként erőltetettnek érzem, logikátlannak (ahhoz képest is, hogy egy fantáziavilágban játszódik), és nem bírom rávenni magamat, hogy elővegyem. Pedig szeretem Gaimant, a Coraline meg a Stardust zseniális volt, aztán az American Gods miatt kedvencnek jelöltem az írót a Molyon. Igaz, az Anansi Boysnál már voltak problémáim (konkrétan az ikertestvért a belépője után nem bírtam megkedvelni, képtelen voltam szurkolni neki még akkor is, amikor nyilvánvalóan az lett volna a cél, hogy izguljak érte). De ez... Jó lenne, ha még ebben az életben a végére érnék, mert egyrészt olvashatnék olyan könyveket, amik tetszenének, másrészt Gaimannek is vannak még regényei, amelyek érdekelnek.
A másik baj ennél is nagyobb. Georges Simenon A furnes-i polgármester című regényével vergődöm most már július óta. Az nyolc hónap. 193 oldal, és nem bírok a végére érni. Hetek alatt haladok húsz oldalakat. Érdektelen, unalmas, a főhős ellenszenves, a mellékszereplők ellenszenvesek, nem érdekel, mi lesz velük, ráadásul - talán azért, mert ennyire szétdarabolva olvasom - nem is tudom követni, mi van, ki kivel mit miért intrikál, ami csak még unalmasabbá teszi az egészet. 34 oldal van hátra belőle, amit kb. fél óra alatt olvasok el normál esetben, de belekezdeni sincs kedvem, nem akarok vele foglalkozni. Pedig Simenontól olvastam már négyet, és három nagyon tetszett (A költözködés, A macska, Ködös kikötő), a negyedik meg ugyan kicsit fura volt, de a whodunit nagy kedvencem, ezért ezt is szerettem (Maigret és a titokzatos lány).
Olyat nem lehet, hogy félbehagyom, nem szoktam ilyet csinálni, és még így is van három olyan regény, amit életemnek valamelyik pontján letettem, hogy akkor ezt most nem. Ezek a Füstös képek, pedig az jó volt, csak nem volt időm rá (de nagyon szeretném egyszer befejezni, nagyon kíváncsi lennék a végére), a Captain Corelli's Mandolin, ami annyira unalmas, hogy sírni tudnék tőle, valamint a Die Kopfrechnerin, ami A fejszámolónő lenne magyarul, és a főszereplő annyit tud, hogy rinyál meg hisztizik, és ez is baromi unalmas lett még a könyv harmada előtt.
Szóval így vagyok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése