Karácsony második napja

Délelőtt sokáig aludtam (mily meglepő), aztán ajándékot csomagoltam, aztán megnéztem a Family Guy karácsonyi részét, ami kihagyhatatlan, szóval hajrá. (Arról a részről van szó, amelyben Lois idegösszeomlást kap szenteste - hosszú évek óta része a karácsonyi programomnak, volt év, amikor négyszer is láttam gyors egymásutánban, mert diákoknak is megmutattam, és még mindig nagyon nevetek rajta.)

2-re mentem anyuékhoz, beszélgettünk, pilledeztünk, aztán négykor megjött az unokaöcsém, Dani, majd fél óra múlva a nagynéném, Gabi, a barátja, András, valamint az ő lánya, Szandi. Ebédeltünk, most már volt rántott hús is, aztán ejtőztünk, aztán megint megjött a Jézuska. És megint volt öröm. Nekem ma hozott egy süthető gyurmából készült képet (Gabi keze munkája), valamint egy könyvet, A szilmarilokat. Erre is nagyon kíváncsi leszek, mint a többi könyvre, amit idén kaptam :) Ma egyébként már sikerült az anyu készítette láncot és kitűzőt is felvenni reggel, ez tegnap még nem jött össze, csak a lánc. A Katától kapott kisangyalban gyönyörködöm, és a fenyőfa alakú ékszertartót használatba vettem. Készített ajándékot kapni nagyon jó, és sajnálom is, hogy én idén senkinek sem csináltam semmit, de sajnos nem volt most időm rá, Máltán meg nincsenek eszközeim, mert aranyárban mérik őket, és akkor inkább megvagyok alkotás nélkül.

Most nem néztem filmet este, de majd holnap megint fogok :)






Ez egy ilyen izé. Apu kapta, elemről megy, forog körbe-körbe, és nagyon szép közben, meg kicsit hipnotikus is. El is álmosodott tőle mindenki :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai