Gólyatábor

Gondolom, már mindenki olvasta/hallotta, hogy az ELTE egyik gólyatáborában megerőszakolta az egyik gólyát az egyik szervező (legalábbis a gólyatábor oldalán így volt feltüntetve), egyes hírek szerint a tábor fotósa, aki mellesleg 38 éves.

Egyrészt ennek a hírnek a kapcsán tudtam meg, hogy rektorváltás történt az egyetemen, másrészt olvastam, hogy az új rektor nagyon kemény intézkedéseket vezet be az eset miatt: több HÖK-öt felfüggesztett, vizsgálja, hogyan lehessen gólyatábort szervezni ezek után (én szurkolok a BöFinek*, hogy ne szívják meg, mert az a világ legjobb gólyatábora, 30 éves múlt, satöbbi, és még csak ízléstelen szövegű dalaik sincsenek**), valamint újra be akarják vezetni, hogy a felvételihez kelljen erkölcsi  bizonyítvány. Ez utóbbi nyilván nem baj, csak azt nem értem, ezzel hogyan fogják a jövőben elkerülni, hogy egy 38 éves férfi megerőszakoljon bárkit is. Nem hinném, hogy az elmúlt években felvételizett az egyetemre.


*Bölcsész-Fizikus gólyatábor, én ott voltam gólya (meg másodéves meg harmadéves is)
**Bölcsészlányok indulója (részlet): "A Ferenciek terének közepén / lódenkabátomat tépdesi a szél. / Jöttem, hadd lássalak, / ismerj meg engem, / eddig ember voltam, / most bölcsész lettem."
A fizikusok indulója (részlet): 
"Lett légyen az gólyatábor, joghurt vagy kefír,
Schrödingernek egyenlete az mindent leír.
S bár Feynman szerint kimaradt az erkölcs és a ló
– ez csak perturbáció.

Bújj át a tű fokán hétszer,
Fontosabb légy, mint az óvszer,
(de) Olyan, mint a fizikus még akkor se lehetsz,
Mert a fizikus a FEJ, FEJ, FEJ !!!"

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai