A hétfőm

Reggeltől kora délutánig intéztem az ügyeimet, erről már írtam. Aztán lefeküdtem aludni, mert nem kellett Budafokra menni, viszont hulla fáradt voltam, a szemem majd leragadt. Egyszer felriadtam, amikor SMS-t küldött egy tanítványom, hogy nem jön ma, így aztán kiderült, hogy ma egyáltalán nem dolgozom. Amikor ki tudtam végre mászni az ágyból, elkezdtem fordítani az új könyvet, és este 10-re el is jutottam a huszadik oldalig. (Összesen 448 oldal van, szóval azért lesz vele dolog bőven.) Aztán még lefordítottam a meseprojekt meghívóját, és örömmel olvastam a szervező üzenetét, amely szerint az összes külföldi illusztrátornak tetszettek a fordításaim. (Összesen hét mesét fordítottam magyarról angolra.) Aztán szerettem volna sorozatot nézni kikapcsolódásul. Először azt hittem, a Két pasi meg egy kicsit fogom elkezdeni, bár nem szeretem Charlie Sheent, de rájöttem, hogy ide most rajzfilm kell, mégpedig a Csipet csapat. De olyan sz*r a netem, annyira lassú, hogy el sem indult a mese. Fél órát szórakoztam vele, amennyi idő alatt kb. két részt megnézhettem volna, majd el is ment tőle a kedvem. Holnap felhívom a szolgáltatót, mert ez azért mégis röhej. Az e-mailemet megnyitni is vagy öt perc.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai