Vízkereszt

Este leszedtem a fát, és visszarendeztem a szobát, és ettől nem lett rossz a kedvem. Leszedés közben és után kicsit beszélgettem a kis fával, mondtam neki, hogy szép kis karácsonyfa volt, remélem, jól érezte magát nálam, és szépen fog növögetni tovább, nem tettem kárt benne. Ma reggel vissza is jutott az Oázisba, ahol vettem, és bár nem nézték meg, de szerintem azért jól vigyáztam rá.

Aztán elmentem fényvillamosozni. Évek óta vágyom rá, mindig lecsúszom róla, és most úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, akkor is megadom ezt magamnak ebben a karácsonyi időszakban. Az utolsó napon, de be is váltottam az ígéretemet. Soha nem csináltam még olyat, hogy csak úgy utazgassak a városban cél nélkül, csak azért, hogy utazzak. Most megtettem: villamossal és metróval elmentem a Batthyányra, onnan a fényvillamossal a Móriczra, ahonnan villamossal hazajöttem. Nagyon feldobott az egész. Már az, hogy a Batthyány téren egy csomó ember állt fényképezőgéppel*, a villamosra várva, és hogy mindenki mosolygott, mindenkinek örömet okozott, hogy olyan szép azzal a sok fénnyel. Ráadásul a belsejét is feldíszítették, és az is szép, és külön menetrendje is van, ami szintén nagyon szép, és a fontosabb megállókból való indulást egy férfi jelzi síppal - hát ez mennyire jó, nem? Meghatott az is, hogy minden megállóban többen is várták a villamost fényképezőgéppel és állvánnyal, és ahányan látták az utcáról, mindenki ujjongott, hogy milyen szép. Úgyhogy akkor ezt ezennel felveszem a karácsonyi tradíciók sorába. Egy változtatást fogok eszközölni: nem vízkeresztkor fogok járni, hanem karácsony előtt, esetleg, ha tök sok időm lesz, 24-én, 25-én vagy 26-án, szóval karácsonykor. Egyébként nagyszerűen alkalmas gyerekek lekötésére arra az egy-két-három órára, amíg otthon az angyalka meghozza a fát, a Jézuska meg az ajándékokat. Ha egyszer lesz párom és gyerekem, és az én feladatköröm lesz a karácsony elővarázsolása, fogom javasolni apukának, hogy menjen fényvillamosozni a gyerekkel. Tuti siker.

Parlament

Fényvillamos :)

Belső díszítés: boák és gömbök meg csillagok

Ünnepi menetrend

Üvegdísz!

Annyira szép...

*Ki az, akinek nincs annyi esze, hogy fényképezőgéppel menjen fényvillamosozni, na, ki? Persze, hogy én! Ezért csak telefonos képekkel szolgálhatok.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai