Budapest Maraton Fesztivál 2013
Tudtam, hogy valamikor ősszel lesz a Spar futása, mert mindig ősszel szokott lenni, de nem tudtam dátumot. Kicsit szomorú is voltam, amikor a tanítványom az egyik hétfői órán mondta, hogy azon a héten vasárnap lesz a futás, mert én addig úgy terveztem, vasárnap végre alszom. Onnantól kezdve viszont, hogy megtudtam, akkor lesz a futás, nem lehetett szó róla, hogy ne menjek el. Úgyhogy szépen előneveztem még akkor este a 7 km-es távra, ami Riska Minimaraton néven futott, majd szombaton elsétáltam a Hősök terére a rajtcsomagért (chip, amiről sosem derült ki, hogyan kell használni, póló, rajtszám, tornazsák, töménytelen mennyiségű reklám).
Vasárnap reggel sűrű ködben indultam el itthonról, kicsit izgultam is, hogyan fogunk így futni, de végül is nem volt hideg, meg hát ha már elhatároztam magam, nyilván nem tántorított el egy kis köd. Elég korán kiértem, így láttam a maraton rajtját. Nagyon megható volt, bár nem tudnám megmondani, pontosan miért. Mostanában elég sok mindenen meghatódom. Voltak azért vicces dolgok is: a Kürtőskalács Fesztivál tiszteletére a Vitéz Kürtős két alkalmazottja kürtőskalácsnak öltözve futotta le a maratont, míg egy egész csapat spártai katonának öltözött, de komolyan, az utolsó dárdáig stimmelt a felszerelés, marha jó lehetett úgy 42 kilométert futni.
A minimaraton rajtja is eljött, az első két-három percben viszont még olyan tömeg volt, hogy nem lehetett futni, simán csak sétáltunk. Én még sosem futottam ilyen sokat egyszerre, nekem az 5,3 km-es margitszigeti futópálya volt eddig a top. Valamikor 2-3 kilométernél, amikor majdnem az Oktogonnál visszafordultunk a Hősök tere felé az Andrássyn, begörcsölt a combom, amit még tavaly télen húztam meg egyszer edzésen, de úgy rendesen, és azóta egyrészt kedvesen jelzi az időjárás-változást, másrészt gyakran görcsölget. Onnantól elég sokat sétáltam meg nyújtottam, nem volt könnyű futni. El is határoztam, hogy elmegyek már orvoshoz ezzel, de aztán lebeszéltek, úgyhogy inkább egy masszőr véleményét fogom kikérni ezzel kapcsolatban. Végül azért csak lefutottam a távot, közben láttam Riskának öltözött szurkolókat, egy pasit óriási transzparenssel, amin a felirat az volt: "Szia Dia! Hajrá, Dia!", és ez nagyon tetszett, kétszer is lehetett hideg vizet inni, meg az egyik fordítónál a számommal vártak a szervezők, miszerint:
50 perc 3 másodperc alatt teljesítettem a távot. Ahhoz képest, hogy a jóknak ugyanez 30-35 percbe telt, eláshatom magam, de az elgondolkodtató, hogy ezt a tempót még jegyzik a maratoni futók rajtoltatásánál, ugyanis ezzel a tempóval 5 óra alatt lehet lefutni a maratont, és a nevezésnél a maratoni futók választhattak olyat, hogy 5 óra alatt szeretnék teljesíteni a 42 km-t. Szóval azért nem vagyok reménytelen, de tény, hogy nagyon lassan futok. Az a rossz, hogy nem is tudom, hogyan lehetne felgyorsulni, lehet, hogy majd keresek valami futóklubot magamnak, hátha mondanak valami okosat.
A célban nagyon érdekes befutócsomagot kaptunk: mindenféle Spar termékek, pl. cukros zsemlemorzsa (ezt sosem fogom megérteni), csoki, forró csokihoz por (banános és mentás, a banánosra lehet jelentkezni :) ), ásványvíz, ilyenek. Meg egy érem.
Azt hittem, nem fogok tudni hazajönni, annyira fájt a lábam, de azért csak hazasántikáltam a végén. Sántikálás közben megtettem azt a lépést, ami elválasztja az álmot a céltól: döntésre jutottam. Amint megnézett a masszőr, és kiderült, mit kell csinálni, hogy jobb legyen a lábam, elkezdem a felkészülést, és áprilisban lefutom a félmaratont. Erről már teljesen elhittem, hogy sikerülni fog nekem. A felkészüléshez már le is töltöttem az edzéstervet, és meghatódva láttam, hogy nem kell majd minden nap a Margitszigeten kezdenem a napot a következő fél évben, csak heti három-négy alkalommal. A felkészülés közben majd igyekszem meghozni a következő döntést is, de egyre inkább el tudom képzelni magamról azt is, hogy ha rendesen felkészülök, ha tényleg eljárok futni, ha tényleg akarom, akkor le tudom futni a maratont. Mondom, ez még nem biztos, de a felkészülés meg a tavaszi félmaraton függvényében simán lehet, hogy jövő ilyenkor lefutom a maratont. Akkor milyen büszke lehetnék magamra! Addig is fogok csináltatni magamnak futópólót. Ilyen lesz:
Vasárnap reggel sűrű ködben indultam el itthonról, kicsit izgultam is, hogyan fogunk így futni, de végül is nem volt hideg, meg hát ha már elhatároztam magam, nyilván nem tántorított el egy kis köd. Elég korán kiértem, így láttam a maraton rajtját. Nagyon megható volt, bár nem tudnám megmondani, pontosan miért. Mostanában elég sok mindenen meghatódom. Voltak azért vicces dolgok is: a Kürtőskalács Fesztivál tiszteletére a Vitéz Kürtős két alkalmazottja kürtőskalácsnak öltözve futotta le a maratont, míg egy egész csapat spártai katonának öltözött, de komolyan, az utolsó dárdáig stimmelt a felszerelés, marha jó lehetett úgy 42 kilométert futni.
A minimaraton rajtja is eljött, az első két-három percben viszont még olyan tömeg volt, hogy nem lehetett futni, simán csak sétáltunk. Én még sosem futottam ilyen sokat egyszerre, nekem az 5,3 km-es margitszigeti futópálya volt eddig a top. Valamikor 2-3 kilométernél, amikor majdnem az Oktogonnál visszafordultunk a Hősök tere felé az Andrássyn, begörcsölt a combom, amit még tavaly télen húztam meg egyszer edzésen, de úgy rendesen, és azóta egyrészt kedvesen jelzi az időjárás-változást, másrészt gyakran görcsölget. Onnantól elég sokat sétáltam meg nyújtottam, nem volt könnyű futni. El is határoztam, hogy elmegyek már orvoshoz ezzel, de aztán lebeszéltek, úgyhogy inkább egy masszőr véleményét fogom kikérni ezzel kapcsolatban. Végül azért csak lefutottam a távot, közben láttam Riskának öltözött szurkolókat, egy pasit óriási transzparenssel, amin a felirat az volt: "Szia Dia! Hajrá, Dia!", és ez nagyon tetszett, kétszer is lehetett hideg vizet inni, meg az egyik fordítónál a számommal vártak a szervezők, miszerint:
Asaf Avidan: One Day / Reckoning Song
50 perc 3 másodperc alatt teljesítettem a távot. Ahhoz képest, hogy a jóknak ugyanez 30-35 percbe telt, eláshatom magam, de az elgondolkodtató, hogy ezt a tempót még jegyzik a maratoni futók rajtoltatásánál, ugyanis ezzel a tempóval 5 óra alatt lehet lefutni a maratont, és a nevezésnél a maratoni futók választhattak olyat, hogy 5 óra alatt szeretnék teljesíteni a 42 km-t. Szóval azért nem vagyok reménytelen, de tény, hogy nagyon lassan futok. Az a rossz, hogy nem is tudom, hogyan lehetne felgyorsulni, lehet, hogy majd keresek valami futóklubot magamnak, hátha mondanak valami okosat.
A célban nagyon érdekes befutócsomagot kaptunk: mindenféle Spar termékek, pl. cukros zsemlemorzsa (ezt sosem fogom megérteni), csoki, forró csokihoz por (banános és mentás, a banánosra lehet jelentkezni :) ), ásványvíz, ilyenek. Meg egy érem.
Azt hittem, nem fogok tudni hazajönni, annyira fájt a lábam, de azért csak hazasántikáltam a végén. Sántikálás közben megtettem azt a lépést, ami elválasztja az álmot a céltól: döntésre jutottam. Amint megnézett a masszőr, és kiderült, mit kell csinálni, hogy jobb legyen a lábam, elkezdem a felkészülést, és áprilisban lefutom a félmaratont. Erről már teljesen elhittem, hogy sikerülni fog nekem. A felkészüléshez már le is töltöttem az edzéstervet, és meghatódva láttam, hogy nem kell majd minden nap a Margitszigeten kezdenem a napot a következő fél évben, csak heti három-négy alkalommal. A felkészülés közben majd igyekszem meghozni a következő döntést is, de egyre inkább el tudom képzelni magamról azt is, hogy ha rendesen felkészülök, ha tényleg eljárok futni, ha tényleg akarom, akkor le tudom futni a maratont. Mondom, ez még nem biztos, de a felkészülés meg a tavaszi félmaraton függvényében simán lehet, hogy jövő ilyenkor lefutom a maratont. Akkor milyen büszke lehetnék magamra! Addig is fogok csináltatni magamnak futópólót. Ilyen lesz:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése