Bók

Tegnap éppen a postára tartottam, amikor a Corvin mozi mellett odajött hozzám egy pasi, és megkérdezte, meghívhat-e egy italra. Jólesni éppen jólesett, csak megint nem olyantól jött, akinek örömmel igent mondtam volna. Persze nagyon kedvesen mosolyogtam, miközben azt mondtam neki, hogy ne haragudjon, de most nagyon sietek. Mondjuk tényleg siettem, mert a posta után még a Hősök terére is el kellett menni a futófesztiválos rajtcsomagért, aztán meg rohanni kellett haza, hogy egy kicsit még fordíthassak a cirkusz előtt - igen, megint cirkuszban voltam. Ilyenkor elgondolkodom, miért kizárólag olyan pasik öntik szavakba, hogy tetszem nekik, akik nekem nagyon-nagyon nem tetszenek. Meg felmerül a kérdés, lesz-e vajon olyan, hogy velem akar lenni valaki olyan, akivel én is szeretnék együtt lenni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai