Elfáradt a lelkem

Angliából rekord mértékben begyulladt kar- és arcbőrrel, valamint begyulladt bölcsességfoggal jöttem haza. Ez nem Anglia hibája, mert Angliában nagyon jó volt, de attól még érdekes. Emellett iszonyú fáradt is vagyok. Tegnap este beültem a kádba, hátradőltem, és onnantól kezdve majdnem három órán át nem bírtam kiszállni. Elaludtam, aztán felriadtam arra, hogy fázom, de nem tudtam felülni, egyszerűen nem volt elég erőm hozzá. Visszaaludtam, már vacogott a fogam, mikor legközelebb felébredtem. Akkor hosszú percek tervezése után felültem, megindítottam a meleg vizet, és ülve elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy beleért az arcom a vízbe, úgyhogy inkább visszadőltem, mert féltem, hogy megfulladok, ha elég jó ütemben mártogatom az arcomat a vízbe. Aztán megint nem bírtam felülni. Ezt játszottam három órán át, csodálatos volt. A végére úgy kiázott a talpam, hogy fájt.

Minden évben megvisel, amikor véget ér a nyár, és megérkezik az ősz. Nem olyan nagyon durván, de azért egy-két hétig szomorkodom meg nincs kedvem semmihez. Általában kipihenem magam nyáron, ezért nem annyira szörnyű ez az állapot, és nem is tart sokáig. Most viszont ez a tavaszi-nyári nyűglődés eleve meggyengített kicsit lelkileg, aztán az elmúlt egy-két hétben nagyon sok dolog történt nagyon gyors egymásutánban, ez még tovább fárasztott, és most nagyon rossz, hogy itt az ősz. Rosszabb, mint általában. Túl sok negatív élmény ér. Nincs kedvem semmihez. Nem akarok dolgozni, de nem dolgozni sem akarok, nem akarom az egyetemet, de be is akarom fejezni az egyetemet minél előbb, nem akarok magántanítványokat, de azt sem akarom, hogy ne legyenek magántanítványok, nem akarok takarítani, de azt sem akarom, hogy kosz legyen. Egy dolog általában biztosnak látszik: nem akarok egyedül lenni. Túl sokat vagyok egyedül, az lesz itt a gond.

A megoldást még nem tudom. Mindenesetre igyekszem sokat aludni, annál kevesebbet vagyok ébren, és most megint Jóbarátokat fogok nézni, hátha segít egy kis nevetés.