Örömöm is van azért

Több is. Próbálok rájuk koncentrálni, és nem arra, ami lehúz.

1. A fordításnak annál a fázisánál tartok, amikor újraolvasom az egészet, és belejavítok, ahol tudok, alakítgatom, formálgatom, hogy minél magyarosabb, gördülékenyebb legyen. És az van, hogy, hangozzék ez bármilyen nagyképűségnek is, jó olvasni a szövegemet, élvezem.

2. Újabban elég sokan olvassák a vámpíros könyvemet a Moly adatai szerint. Mármint az öt (illetve hat, de ez most mindegy) hölgy könyvét, amit én fordítottam. Általában ötből három, három és fél csillagra értékelik, a többségnek az a három novella tetszik, ami nekem is tetszett meg az angol nyelvű olvasóknak is, és azt a kettőt utálják, amit én is utáltam meg az angol nyelvű olvasók is. És ma az egyik lány a végére ért, és öt csillagot adott rá ötből, és szeretném idézni az értékelését: "Magával ragadott, elvarázsolt és egyszer csak elfogytak az oldalak. :)" És én ennek annyira örülök, olyan jó érzés, akkor is, ha a történeteket egyébként nem én írtam, én csak szócső voltam.

3. Lesz majd még egy Balaton-átúszás, egy ilyen utánzat. Zamárdiból kell eljutni Tihanyba, majd vissza Zamárdiba. Az 4,5 km, és van szintidő, 5 óra, ha jól emlékszem. És nem tudom, jó-e, ha megyek, de én most erre szeretnék menni.

4. Lesz Velencei tóúszás. Nem át, csak úgy benne, az egyik legjobb velencei strandon, választható távokkal, nevezetesen 500, 1500 és 3000 méterrel. Kemény legények és csajok számára "túra triatlon" is lesz: 500, 1500 vagy 3000 m úszás, 13,2 km biciklizés, 6,8 km túra, 15,5 km biciklizés. És nem tudom, jó-e, ha megyek, meg hogy melyik a jó, melyiket bírnám, de én most erre is szeretnék menni. Döbbenetes ez az élménygyűjtési kényszer, ami hirtelen lecsapott rám most nyáron.

5. Neten keresztül beszélgetek egy volt osztálytársnőmmel, aki egy ideig a barátnőm is volt, aztán már nem, és teljesen normálisan tudunk értekezni mindenféle személyes meg kevésbé személyes dolgokról, sőt még találkozni is fogunk. Sosem gondoltam volna, hogy bármelyik volt osztálytársammal bármilyen kapcsolatba kerülök majd egyszer az osztálytalálkozókon kívül. És most ennek is örülök, hogy mégis.

6. Ez meg kicsit kevésbé lelki, inkább fizikai öröm volt:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai