Az emberek utálják egymást

Ezt figyeltem meg. Mégpedig annak kapcsán, hogy egy Mechwart liget közelében élő ember videóra merészelte venni, ahogy egy meleg, nyári hétköznap éjjelén 11 és éjfél között légkalapáccsal verik szét a villamospályát a BKK (?) munkásai, ami kicsit megnehezítette a környéken élők alvását. Azt merészelte kommentárként odaírni a videó mellé, hogy ezt talán nem kellene csinálni, legalábbis nem ebben az időpontban, mert aki másnap hajnalban dolgozni megy, annak lehet, hogy szüksége lenne alvásra, meg hát az éjszaka úgy alapjában véve a pihenésre van kitalálva.

Hogy mit kapott ezért, te jó ég!

Elhordták mindenféle köcsögnek, aki csak panaszkodni tud. Kit érdekel 2-300 ember nyugalma? Sokkal fontosabb, hogy nappal járjon a villamos. Ha nappal pótlóbusz járna, akkor meg azért rinyálna, ennek semmi sem jó! (Igen, rinyálna, mert botrányos, ahogy a villamos pótlását megszervezték és kivitelezik, ez az igazság.) Aki olyan rohadék, hogy a belvárosban él, hát, annak coki, az szépen tűrjön mosolyogva, ez ugyanis természetes dolog, a belváros már csak ilyen, és ha nem tetszik, költözzön tanyára, úgyis egy paraszt. (Valóban nem tetszik nekem sem, amikor éjjel fúrnak-faragnak, légkalapácsoznak az ablakom alatt. Én ugyan bármekkora zajban kitűnően tudok aludni, azért az felháborít, hogy két-három évenként szükség van arra, hogy hetekig ez menjen, ahelyett, hogy egyszer valamilyen felújítási munkát normálisan elvégeznének.) Meg kell nézni, hogy ő volt ott előbb, vagy a villamosforgalom, és ha utóbbi, akkor kussoljon a parasztja, ha már akkora rohadék, hogy a belvárosban mer élni. A belvárosiak nem jár az éjszakai nyugalom és a madárcsicsergés, rábasztak, úgy kell nekik, maguknak akarták, költöztek volna inkább tanyára, különben is, azért bezzeg nem rinyálnak, hogy éjjel-nappal ott van tőlük egy köpésre a nagykörúti villamos, amivel bárhová el lehet jutni. (Ha esetleg az ő csendes kertvárosi/vidéki utcájukban kezdenék éjjel légkalapáccsal törni az útburkolatot, rettenetesen ki lennének akadva, és vérig sértődnének, ha valaki azt merné reagálni, hogy hát, barátom, kell neked Budapesten/városban élned, az aszfaltozott út ezzel jár, akkor bezzeg nem rinyálsz, amikor autóval tudsz járni, költöztél volna tanyára, ott nincs aszfalt.)

Ezek nagyjából szó szerinti idézetek. Ezek nyomán felmerült bennem egy kérdés. Miért utálják egymást ennyire az emberek? Lehet, hogy rettenetesen nyomasztja őket, ami történik körülöttük, amerre tartanak a dolgok, és az emiatt keletkező feszültséget azzal tudják levezetni, hogy egymás torkának esnek, és vérben forgó szemmel kárörvendenek, ha egy embertársuknak rossz? Ez nem végtelenül szomorú? Ezen hogyan lehetne segíteni/változtatni? Néha úgy érzem, nekem nem itt kellene élnem, nem kellene emberek között élnem. De mivel mondjuk egy tibeti kolostorban jó eséllyel napokon belül megőrülnék attól, hogy nincs semmi, nem történik semmi, nem csinálhatok semmit, ezért így jártam, igyekszem együtt élni ezzel, csak néha akadok fenn egy fél napra.

Megjegyzések

  1. Nálunk csak hétvégén, nappal megy az építkezés, ami ráadásul a mi kezdeményezésünkre (anyám) történik, de ettől még ugyanúgy megőrülök a zajtól, sőt még a szomszédainkat is sajnálom, hogy hetek óta ezt hallgatják. Szörnyű lehet ez éjszaka, amikor egyébként is hangosabbnak érzékeljük a zajokat. Bár azt nem teljesen értem, mire jó, hogy az illető ezt levideózta. És még az is felmerült bennem, hogy vajon azoknak a munkásoknak mennyire jó éjszaka ezzel foglalkozni, és kapnak-e ezért valami pótlékot.
    A társadalmi feszültség jól mérhető az interneten, meg a tömegközlekedésben is. És ezen (meg úgy általában az élet minőségén) nem sokat segít, hogy vezérünk küld egy köszönőlevelet az adófizetők pénzén. Meg a másik, amin fogtam a fejem, a digitális átállás kapcsán megjelent egy cikk a Metróban, és ott írták, hogy támogatják a set-top box megvásárlásában a "rászorulókat". Ez már no comment!
    És ha tényleg sírni szeretnél: http://konyves.blog.hu/2013/07/19/dajcstomi_konyvet_ir.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem azért videózta le, mert szerette volna megmutatni, hogy nem túloz, amikor azt állítja, hogy állati hangosan törik a betont vagy a síneket vagy valamit éjszaka az ablaka alatt. Nyilván a munkásoknak sem jó, és aki háborgott emiatt, az sem a munkásokra haragudott, hanem arra, akinek a fejéből kipattant ez a zseniális ötlet. Én már készülök a jóra, szombattól jönnek ide, az én ablakom alá egy hónapra. Isteni lesz, alig várom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai