Köszönet az önkénteseknek

Az étterem, ahol tegnap szivattyút felügyeltem, kihirdette, hogy az önkéntesek munkájáért hálából bográcsozást fognak rendezni két hét múlva, ahová mindenkit várnak szeretettel, aki segített nekik. Ezt nekem tegnap személyesen mondta az egyik munkatársuk, majd délután egy másik a nagy, közös Facebook oldalon és a saját profilján is közhírré tette.

A személyes profilra érkezett a hozzászólás, miszerint ekkora bogrács nem is létezik. Válasz: hát, az biztos, és egyébként lesz meglepetés is. Reakció: az biztos, hogy lesz meglepetés, amikor beállít az a sacc per kábé ezer ember, aki segített az árvíztől megmenteni az éttermet. (Mert ugyan a szolgálati helyiségek kb. tönkrementek, de maga az étterem nagyjából megúszta a kalandot.) És akkor erre a következő válasz érkezett, amitől nekem leesett az állam: majd fognak szűrni, mégpedig oly módon, hogy csak azt hívják meg, aki egynél többször ment oda az árvíz idején dolgozni.

Ez mi már? Nyilván nem magamat sajnálom, aki nettó négy órát áldoztam rájuk utazással együtt, mert én fizikai munkát nem adtam be a közösbe, csak az időmet, az meg mostanában sajnos bőven akad, bár biztos el tudtam volna tölteni máshogy is, szélsőséges esetben akár alvással is, az egyre jobban megy újra. De az milyen? Majd mondják az embereknek, akik mondjuk egy napot/estét/éjszakát ott töltöttek homokzsákpakolással, hogy hát, bocsesz, te csak egy napot/estét/éjszakát szántál arra, hogy a magántulajdonunkat kimentsd a vízből, ezért neked nem vagyunk azért annyira hálásak, vagy hogy lesz ez?

Facepalm. Ezt tudom erre mondani.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai