És még mindig árvíz
Teljesült a vágyam: elmehettem homokzsákozni.
Délután egy lány tett ki egy felhívást az egyik olyan facebookos oldalra, ahol önkénteseket kerestek, hogy megy a férjével Leányfalura, és aki szeretne csatlakozni, azt szívesen elviszik. Rögtön írtam neki, hogy én nagyon szeretnék, be is jöttek értem a Borárosra, és hatalmas dugókban vergődés után este 8 körül megérkeztünk a célhoz. Először egy olyan részen pakoltunk zsákokat, ahol már elöntötte a parthoz legközelebbi házakat a Duna, de a többit még meg akarták menteni. Itt sajnos már a pakolás végére értünk oda, kb. húsz zsákot tehettünk fel a gátra, majd mondták a helyiek, hogy akkor most várni kell, amíg meghozzák a következő adag zsákot, de az órák kérdése.
Továbbmentünk. Séta közben engem sokkolt, hogy egy csomó kertben már a kapuig ért a víz, a focipályán a kapu alig látszott ki belőle, és láttunk olyan kertet, aminek a hátsó kapuját is majdnem teljesen ellepte már az ár. Ijesztő volt belegondolni, hogy még nem tetőzik a Duna, ennél még rosszabb is lesz...
A második állomáson még mindig homokzsákokból építettünk gátat, itt vagy egy órát eltöltöttünk, és itt fedeztem fel, hogy ez bizony terápiás hatással is rendelkezik: olyan feszültség szabadult fel belőlem, aminek a létéről nem is tudtam. Persze kattogott az agyam végig mindenfélén, olyan dolgokon, amiket jó eséllyel nem tudok megoldani, de egész jó lett a kedvem. Aztán elfogytak a zsákok, és azt az infót kaptuk, hogy ha kicsit lejjebb megyünk, Leányfalu határába, a Határ Csárdához, akkor oda nemsokára érkezik homok, és lehet zsákokat tölteni, majd később a zsákokból gátat építeni.
Megint továbbmentünk. Kicsit várnunk kellett, hogy megjöjjön a homok, de akkor jó sokat hoztak, két óriási kupacot öntöttek az út közepére. Úgy zsákoltunk, hogy az egyik ember lapátolt, a másik fogta a zsákot, és három lapát homok után a zsák tartója félredobta a zsákot, és vette a következőt. Én voltam a zsáktartó ember, mert bár próbáltam zsákokat pakolni is, többen rám szóltak, hogy tegyem le, de rögtön, azt majd a pasik emelgetik. A zsáktartás és -félredobás nem annyira hatékony feszültségoldó, mint a zsákemelgetés, de azzal vigasztaltam magam, hogy ez is hasznos munka, mert ennek köszönhetően valakik valahol majd tudnak gátat építeni. Eleinte úgy tíz-húsz ember volt ott, aztán érkezett ugyanennyi tűzoltó, akik egyébként egész nap ott voltak, csak ebéd/vacsoraszünetet tartottak. Még később katonák is jöttek, szóval nagyon sokan voltunk, és nagyon gyorsan fogyott a két homokdomb.
Amikor elfogyott a homok, a párral, akik levittek, beültünk a kocsiba, és körbementünk Leányfalun, hogy máshol kell-e segíteni, de nem kellett, ezért visszatértünk a csárdához, ahová addigra megérkezett a második kör homok, és akkor zsákoltunk tovább. Sajnos addigra az a pasi, akivel zsákoltam az első körben, már eltűnt, és egy sokkal kevésbé szimpatikus pasi mellé sodort a tettvágy. Ez a második pasi csúnyán káromkodott szünet nélkül, az orrom alá cigizett, valamint nagyon-nagyon sokat pihengetett meg csevegett a körülötte állókkal. Visszasírtam az egyes számú pasit, aki nem cigizett, nem szövegelt, nem pihent, csak lapátolt buzgón. De mindegy, ezt is ki lehetett bírni.
Éjfél volt, amikor odajött az engem fuvarozó pár férfi tagja, és mondta, hogy az a zsák, ami a kezemben van, az utolsó mára, és megyünk haza. Sajnáltam, még maradtam volna, szerintem reggelig is bírtam volna. Annyira rendes volt amúgy a pár, hogy nem kértek pénzt a benzinköltségre, pedig miattam járták be fél Budapestet odafelé és visszafelé is. Végül 3/4 1-re értem haza, és most annyira felpörögtem, hogy nem tudok lefeküdni. De azért próbálkozom hamarosan, egy gyors zuhany után - tetőtől talpig csupa homok vagyok.
Nagyon-nagyon jó érzés, hogy ott voltam és segítettem. Azon töprengek már most, holnap hova menjek. Ahogy elnéztem a fényképeket, a Római-part lesz a befutó. Aki esetleg vívódna, hogy menjen vagy ne, annak mondom, hogy csak ijesztgetés, hogy ez nehéz fizikai munka. Nem az. Még emelgetni sem olyan nehéz a zsákokat, egyáltalán nem vészes az egész. Szóval aki teheti, menjen bátran!
Délután egy lány tett ki egy felhívást az egyik olyan facebookos oldalra, ahol önkénteseket kerestek, hogy megy a férjével Leányfalura, és aki szeretne csatlakozni, azt szívesen elviszik. Rögtön írtam neki, hogy én nagyon szeretnék, be is jöttek értem a Borárosra, és hatalmas dugókban vergődés után este 8 körül megérkeztünk a célhoz. Először egy olyan részen pakoltunk zsákokat, ahol már elöntötte a parthoz legközelebbi házakat a Duna, de a többit még meg akarták menteni. Itt sajnos már a pakolás végére értünk oda, kb. húsz zsákot tehettünk fel a gátra, majd mondták a helyiek, hogy akkor most várni kell, amíg meghozzák a következő adag zsákot, de az órák kérdése.
Továbbmentünk. Séta közben engem sokkolt, hogy egy csomó kertben már a kapuig ért a víz, a focipályán a kapu alig látszott ki belőle, és láttunk olyan kertet, aminek a hátsó kapuját is majdnem teljesen ellepte már az ár. Ijesztő volt belegondolni, hogy még nem tetőzik a Duna, ennél még rosszabb is lesz...
A második állomáson még mindig homokzsákokból építettünk gátat, itt vagy egy órát eltöltöttünk, és itt fedeztem fel, hogy ez bizony terápiás hatással is rendelkezik: olyan feszültség szabadult fel belőlem, aminek a létéről nem is tudtam. Persze kattogott az agyam végig mindenfélén, olyan dolgokon, amiket jó eséllyel nem tudok megoldani, de egész jó lett a kedvem. Aztán elfogytak a zsákok, és azt az infót kaptuk, hogy ha kicsit lejjebb megyünk, Leányfalu határába, a Határ Csárdához, akkor oda nemsokára érkezik homok, és lehet zsákokat tölteni, majd később a zsákokból gátat építeni.
Megint továbbmentünk. Kicsit várnunk kellett, hogy megjöjjön a homok, de akkor jó sokat hoztak, két óriási kupacot öntöttek az út közepére. Úgy zsákoltunk, hogy az egyik ember lapátolt, a másik fogta a zsákot, és három lapát homok után a zsák tartója félredobta a zsákot, és vette a következőt. Én voltam a zsáktartó ember, mert bár próbáltam zsákokat pakolni is, többen rám szóltak, hogy tegyem le, de rögtön, azt majd a pasik emelgetik. A zsáktartás és -félredobás nem annyira hatékony feszültségoldó, mint a zsákemelgetés, de azzal vigasztaltam magam, hogy ez is hasznos munka, mert ennek köszönhetően valakik valahol majd tudnak gátat építeni. Eleinte úgy tíz-húsz ember volt ott, aztán érkezett ugyanennyi tűzoltó, akik egyébként egész nap ott voltak, csak ebéd/vacsoraszünetet tartottak. Még később katonák is jöttek, szóval nagyon sokan voltunk, és nagyon gyorsan fogyott a két homokdomb.
Állapotok a csárdánál
Szintén a csárdánál: egy homokdomb hűlt helye, a gát egy része, néhány tűzoltó (a tömeg mögöttem volt, éppen pihentek, várták a következő adag homokot)
Amikor elfogyott a homok, a párral, akik levittek, beültünk a kocsiba, és körbementünk Leányfalun, hogy máshol kell-e segíteni, de nem kellett, ezért visszatértünk a csárdához, ahová addigra megérkezett a második kör homok, és akkor zsákoltunk tovább. Sajnos addigra az a pasi, akivel zsákoltam az első körben, már eltűnt, és egy sokkal kevésbé szimpatikus pasi mellé sodort a tettvágy. Ez a második pasi csúnyán káromkodott szünet nélkül, az orrom alá cigizett, valamint nagyon-nagyon sokat pihengetett meg csevegett a körülötte állókkal. Visszasírtam az egyes számú pasit, aki nem cigizett, nem szövegelt, nem pihent, csak lapátolt buzgón. De mindegy, ezt is ki lehetett bírni.
Éjfél volt, amikor odajött az engem fuvarozó pár férfi tagja, és mondta, hogy az a zsák, ami a kezemben van, az utolsó mára, és megyünk haza. Sajnáltam, még maradtam volna, szerintem reggelig is bírtam volna. Annyira rendes volt amúgy a pár, hogy nem kértek pénzt a benzinköltségre, pedig miattam járták be fél Budapestet odafelé és visszafelé is. Végül 3/4 1-re értem haza, és most annyira felpörögtem, hogy nem tudok lefeküdni. De azért próbálkozom hamarosan, egy gyors zuhany után - tetőtől talpig csupa homok vagyok.
Nagyon-nagyon jó érzés, hogy ott voltam és segítettem. Azon töprengek már most, holnap hova menjek. Ahogy elnéztem a fényképeket, a Római-part lesz a befutó. Aki esetleg vívódna, hogy menjen vagy ne, annak mondom, hogy csak ijesztgetés, hogy ez nehéz fizikai munka. Nem az. Még emelgetni sem olyan nehéz a zsákokat, egyáltalán nem vészes az egész. Szóval aki teheti, menjen bátran!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése