Kutyanevelési tipp

Jaj, hát ezt el sem meséltem. Attól a pasitól érkezett az ötlet, aki múltkor megütötte a kutyát, mert kifordult alóla (a pasi alól, nyilván) a bicikli.

Azt mondja, minden kutyát be kéne vinni időnként egy kis időre az Illatos útra, ahol büdös van, és iszonyúak a körülmények, mert 2-3 nap börtön után jobban értékelnék a jó dolgukat. Megjegyzem, az ő kutyája is az Illatoson kezdte, és pontosan tudja, hogy Marci is, vagyis mindketten jól tudjuk, mi van azon a telepen. Nem értette, miért nem nevetek vele. Hogy lehet valaki ennyire gonosz? Egyébként azt sem értette se ő, se a párja, miért vagyok olyan távolságtartó velük, amikor összefutottunk tegnap este, és játszottak a kutyák, mi meg beszélget(het)tünk (volna). Ha nagyon fáradt vagyok, akkor nehezebben mutatok magamról olyan képet, amilyen nem vagyok, és nagyon sajnálom, de nem tudok jópofizni egy olyan emberrel, aki üti a kutyáját és ordít vele, mert úgy érzi, nincs más eszköz a kezében az agresszión kívül. Ráadásul egy vizslakölyökről beszélünk, könyörgöm! Mennyire lehet nehéz szeretettel és következetességgel irányítani azt a kiskutyát? Tudom, ne ítélj, hogy ne ítéltess, de ezt akkor is nagyon nehéz nekem lenyelni. Legalább azt meg tudom oldani, hogy ne szóljak vissza neki. (Éljen a konfliktuskerülés!)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai