Szülinap

Ma ünnepeltük meg a szülinapomat, na meg azt, hogy sikeresen teljesítettem a felnőtté avatási szertartást, miszerint végigcsináltam a több napos külföldi utat egyedül, úgy, hogy mindent én szerveztem meg hozzá.


Ez még kedden volt, amikor is hazaérve ez várt az asztalomon: a becsomagolt ajándék Tomitól, a virág Éva nénitől

Kinyitás után eléggé nevettem: a fogót a charm bracelet gyártása közben kedveltem meg, és másnap máris kaptam egy sajátot :) A könyv meg a molyos kívánságlistám kiemelt eleme volt.


Ünnepi asztal az unokaöcsikkel meg a rózsacsokrommal

Torta a családi legendárium egyik fontos elemével, a marcipánbékával. Nem tudom, emlékeztek-e még a sztorira, a biztonság kedvéért elmesélem újra. Még bölcsis voltam, tehát kb. 2 éves, mikor anyu egyszer úgy jött értem, hogy hozott egy marcipánbékát, odaadta, és biztatott, hogy harapjam le a fejét. Én nem értettem, miért kéne egy béka fejét leharapni, és nem hittem el anyunak, hogy ez nem élő béka, hanem ehető, ami fura, mert sosem csapott be, szóval nyugodtan hihettem volna neki. Mindenesetre egy darabig győzködött, aztán megmutatta, hogy a béka tényleg ehető: egy harapással eltüntette a fejét. Én ettől habozás nélkül sírva fakadtam, alig tudott megnyugtatni. No, hát ez a marcipánbéka története :) Most már azért majd le merem harapni a fejét.

Még mindig nem nagyon tudok enni, de azért csak benyomtam az ünnepi ebédet (ananászos csirkemell volt, naná), csak kb. kétszer annyi idő alatt, mint normálisan. Aztán volt gyertyafújás.

Ajándékbontás :)

Ezt a sok mindent kaptam. A dikicses szatyrot még a konferencián, persze, csak elvittem anyuékhoz megmutatni, milyen csomagot kapott minden résztvevő. Lehet, hogy majd lefényképezem a tartalmát is, érdemes lenne. Szóval kaptam két gyönyörű, könyv alakú dobozt, két birkát, amiket anyu varrt, és egy párt alkotnak, két könyvet (Popper és Eco egy-egy kötetét), csokit, USB-ről működő DVD-lejátszót a laptopomhoz, mert a sajátja tönkrement, nyári pizsamát, valamint a fülbevalóimnak egy tartót (ez a katicás-hálós dolog a képen). Nagyon jó lehettem az elmúlt évben :)
A barik az előszobában fognak lakni a fogas alján, ott állnak egymást átölelve. Aztán majd lehet, hogy kapnak saját polcot, amin a két könyv alakú dobozzal fogom tartani őket.

Ez meg én vagyok, amikor már 26 éves és 5 napos lettem, és fogytam egy csomót, ezért végre tudom hordani ezt a nyári ruhát, amit annyira szeretek.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai