Egy kis statisztika

500 kunával indultam el itthonról, ez 20 ezer forint. Nem váltottam pénzt egyáltalán, ez az összeg részben apuéknál, részben nálam maradt a murteri nyaralás után. Egy ideig akartam még váltani valamennyit, de végül úgy döntöttem, úgyis nálam lesz a kártyám, majd ha megszorulok, veszek ki pénzt ott. Ez az összeg majdnem az utolsó kunáig elfogyott, kb. 10 kunám maradt (400 Ft), vagyis jól sejtettem, hogy elég lesz ennyi pénz. A szállás persze nem fért bele ennyi pénzbe, azt kénytelen voltam kártyával fizetni. A 20 ezer forint nagyrészt vonatozásra és taxizásra ment el. Legkevesebbet kajára költöttem: összesen kb. 30 kunát, 1200 forintot. Egész konkrétan 20 dkg franciasalátát, három szelet csokit, egy tányér levest és két sós péksütit vettem, ezt ettem a három nap alatt, plusz a kávészünetekben pár szem aprósütit, egyszer egy miniszendvicset (mint két ujjad egymás mellett, akkora volt), valamint a két reggelit (a kis szelet sonkás-sajtos kenyeret meg a gabonapelyhet). Erős gyanúm, hogy ennél általában egy nap alatt is többet eszem, főleg úgy, hogy a három csokiból az egyiket hazahoztam. (Étvágyam ma már van, de még nem tudok enni, úgyhogy egy jó kis mozzarellás paradicsomsalátát csináltam ebédre. Meg előételnek egy habos kakaót, nyilván :) Nagyon jó döntés volt. Érdekes egyébként, hogy a kakaó mennyit segít azon, ha rossz a gyomrom. Rengeteget. De csak a Cserpesé. Amikor itthon akartam ezen felbuzdulva kakaót csinálni, kinyitottam a kakaós dobozt, és ahogy megcsapott az illata, masszív hányinger tört rám. Fura.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai