Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

A gimis irodalom oktatás keretében nem jutottunk el az oroszokig, mert Petőfinél végzetesen lemaradtunk, és ez nagy szívfájdalma volt magyartanár anyukámnak, úgyhogy összegyűjtötte nekem, melyik orosz szerzőknek melyik műveit olvassam el bármi áron, én meg listába foglaltam a megjelölt címeket, aztán mindig találtam más olvasnivalót. Januárban aztán vettem jegyet húsvét vasárnapra a Nemzeti Színházba a Három nővérre, februárban megvettem a drámát is, és húsvét előtt két nappal elolvastam, hogy felkészülten érkezzek majd a színházba.

Én nem ebben a kiadásban vettem meg, de ez sokkal kifejezőbb, mint az én példányom borítója

Azt azért nem állítanám, hogy ebben a drámában nem történik benne, bár tény, hogy bajos lenne belőle akciófilmet forgatni. Érdekes kérdéseket vetnek fel a szereplők, tetszettek az elmélkedések, még ha nyomasztó is az egész hangulata. Sajnáltam őket, amiért senki sem boldog, de közben azt éreztem, mindenkit így látna a kívülálló, ha nem csak a vigyorgós képeket mutatná meg magából a Facebookon. Mindenkinek van valami nyomora: ki nem szerelmes a férjébe, kinek elherdálja az örökségét a testvére, ki Moszkvába vágyik. De azért ott vannak egymásnak, és a dráma világán kívül is ez a lényeg: legyen valaki az ember mellett, aki a nehéz helyzeteket is segít átvészelni, még akkor is, ha nem sokat tud tenni az emberért, csak a jelenlétével segít.

A színházban sajnos megismétlődött az a rémálom, amit már a Szent Johannán is átéltem: iszonyú hőség volt a harmadikon, ahol ültem, így már megint problémát okozott észnél maradni az első felvonás alatt. Ezt a drámát sokkal könnyebb olvasni, mint nézni: olvasás közben nem tűnik fel ennyire, hogy gyakorlatilag alig akad történés. Ezt a rendező azzal próbálta ellensúlyozni, hogy a szereplők mindenféle pótcselekvéseket kaptak, például Irina az első felvonásban megállás nélkül balettozik, Mása pedig akrobatikus mutatványokkal szórakoztatja magát (meg a közönséget).

Díszlet alig van, viszont nagyon profi a színpadtechnika, és a függönnyel is sokat játszanak. Bár a dráma olvasva nyomasztó, a rendező kiemelte a humoros vonalat, így aztán a nézőtéren szinte folyamatos volt a nevetés. Nagyon meglepett ez engem, nem hittem volna, hogy vígjátékot lehet csinálni abból a szövegből, ráadásul úgy, hogy magát a szöveget nem változtatták meg. (Most az olyan apróságok nem számítanak, hogy Irinának az elején nem névnapja van a Nemzetiben, hanem születésnapja.)

A szörnyen idegesítő Natasa

Még egy érdekessége volt az előadásnak: nekem olvasás közben Natasa szinte fel sem tűnt, csak megállapítottam, hogy ez egy liba, na de itt! Itt viszketett a tenyerem, amikor csak feltűnt a színen a nő. Rettentő buta, felszínes, ostoba, nem tudom, mit mondjak még róla, hogy elég kifejező legyen. Beköltözik a három nővér házába, miután feleségül megy a bátyjukhoz, és onnantól kezdve úgy érzi, övé a ház, a három nővér csak megtűrt vendég. Ezt persze érezteti is velük. Mindent alárendel magának és a két gyerekének. A drámában nem emlékszem olyanra, hogy erre a hatalmaskodásra valaki reagált volna, de itt az egyik nővér, ha jól emlékszem, Olga nagyon jól válaszol az egyik jelenetben.

Nagyon érdekes volt, hogy a huszonéves lányokat rég nem huszonéves színésznők alakították. A 7óra7 kritikusa szerint ez is egy utalás arra, hogy ebben a darabban nincs valóság, és azt hiszem, ezzel egyet tudok érteni. Minden színész játéka nagyon tetszett egyébként, Alföldi Róbert nagyszerű volt Versinyin alezredes szerepében. Nagyon régen láttam utoljára színpadon, örülök, hogy most megint.

Nagyon jó dráma, és az előadás is nagyon tetszett. Csak az a meleg ne lett volna... Tanulság: ha legközelebb megyek a Nemzetibe, rá kell szánni azt az összeget, amennyiért lejjebb is osztanak helyet, és a harmadik emeletet el kell felejteni. Pedig amúgy csodálatos kilátás nyílik onnan, nagyszerűen látni mindent. De inkább legyen rosszabb a hely, és kisebb a hőség.