Sűrű program
1. Tegnap este volt lehetőség találkozni egy volt kolléganőnkkel egy teázóban, és én ennek nagyon örültem, úgyhogy elmentem oda. Összesen nyolcan voltunk vele együtt, ami meglepett, azt hittem, ennél sokkal nagyobb tömeg lesz. Teázgattunk, én narancslevezgettem, volt, aki evett, én nem, de azt az ajváros-sajtos pitát ki fogom próbálni, mert megmozgatta a fantáziámat. Beszélgettünk elég sokat, és nagyon örültem neki, hogy két órát is tudtam maradni, mert féltem, hogy egy órám sem lesz.
2. Mert az unokaöcsém és a bandája indultak egy tehetségkutatón, aminek eddig egyik fordulóján sem tudtam ott lenni, mert mindig olyan időpontra tették, ami nekem nem jó. Persze most is pont a tegnap estét szúrták ki a döntőre, amikorra nekem már megvolt a kolléganővel találkozós programom, de végül is azt a kompromisszumot kötöttem Danival meg a kolléganővel, hogy elmegyek a teázóba 7-re, és amikor megvolt a sorsolás a döntőn, amiből kiderül, hogy melyik banda mikor kerül sorra, Dani felhív, és akkor odamegyek a várható kezdés időpontjára. Végül Tomi is jött velem, pontosabban én mentem vele, és Dani 10 és fél 11 közé prognosztizálta a kezdésüket, úgyhogy csak negyed 10-kor jöttem el a teázóból. 10 körül értünk oda a helyre, pontosan a Daniék előtt fellépő banda elejére.
Mindenki tudja rólam, aki kicsit is ismer, hogy mennyire nem bírom a tüc-tüc "zenét" meg a metált meg az ehhez hasonlókat. Na, ez a banda pont ilyet játszott. Maximum hangerőn. Miközben ment a műsoruk, arra gondoltam, ilyen lehet a pokol. Rettenetes volt. De tényleg. A végén, amikor megszűnt az üvöltés és hörgés, mondtam valamit Tominak, és nem hallottam a hangomat!!! Egyáltalán. Semmit belőle. Csak a hangszálaim rezgését éreztem. Átfutott az agyamon, mi van, ha megsüketültem, az milyen szívás, hogyan fogok akkor tanítani, de szerencsére egy idő után visszajött a hallásom. (Már az a kevés, ami eredetileg van.) Daniék műsora aztán végre tetszett, de meg kellett állapítanom, hogy sokkal jobbak a számaik, amikor a youtube-on hallgatom őket, és én határozom meg a hangerőt. Egyszerűen fel nem foghatom, miért buli ormótlanul üvöltő zenét/zajt hallgatni fél órákon át. Mindenesetre Daniék ügyesek, az énekes tud énekelni (!!!), a gitárosok tudnak gitározni, és a szövegeik is tetszenek, igaz, azokból most nem sokat hallottam, mert a tehetséges hangmérnök úgy felvette a dobot meg a gitárt, hogy a szöveget csak elvétve lehetett érteni. Utánuk volt még egy induló, egy punk banda, de úgy éreztem, nekem ennyi megrázkódtatás egy estére elég, amennyit az előttük fellépő hörgők okoztak, úgyhogy sietősen távoztunk, persze csak gratuláció és elköszönés után.
Nagyon vicces volt egyébként nézni a többi megjelentet. Voltak a helyi erők, a punkok és rockerek extrém külsővel. Voltak a szintén fiatalok, akik úgy érezték magukat, mint mi, mintha egy másik bolygóra csöppentek volna - rajtuk/rajtunk elég sokat röhögtek a helyi erők. És voltak a decens, középkorú szülők, akik a kislányuk/kisfiuk fellépésére érkeztek szurkolni. Hát, rajtuk én is sokat nevettem. Szegények, azt a szenvedést, ami kiült az arcukra! A hörgős banda szereplése közben többük arckifejezésében felismertem a saját érzéseimet. Viszont Daniékra többen mondták közülük, hogy jók, aminek örültem.
Aztán ma megtudtuk az eredményt: a harmadik helyen végeztek. 45-50 banda közül ez nagyon szép, bár a teljes mezőnyt ismerők közül többektől hallottam, hogy első vagy második helyen kellene végezniük, mert csak egy olyan induló van, amelyik hasonlóan jó, mint ők, úgyhogy gondolom, csalódottak, hogy nem így alakult. Meg nagyon jó lett volna megnyerniük a díjat, az sokat lendített volna az ismertségükön, de azért az sem megvetendő, hogy így most felvehetnek egy számot stúdióban, és nem nekik kell kifizetniük ennek a költségét. Igaz, a közönségszavazást Daniék nyerték, de sajnos azért nem járt semmi. Ja, és külön elismerésem a nagynénémnek, Gabinak, aki a selejtezőtől kezdve minden fordulón végig ott volt, és végighallgatta az összes hörgő fellépőt, és túlélte. Szeretnék ilyen nyitott lenni egyszer.
3. Ma volt a Moly szülinapi bulija. Természetesen elmentem rá. Pontosabban elmentünk Andival, mert idéntől ő is moly. Csalódás volt, és most, hogy olvasgatom a többi moly karcait, beszámolóit, még inkább az. De erről csak én tehetek. Ez az átka annak, ha két olyan ember megy egy ilyen eseményre, akik egymást ismerik, sőt barátnők, viszont mellé megfelelően zárkózottak és gátlásosak. Akkor lesz az, hogy keresnek maguknak egy helyet, oda leülnek, és a másikon kívül egyetlen mollyal sem váltanak egy fél szót sem egész délután. Kivéve engem, aki összefutottam egy molytárssal, és beszélgettünk vagy öt-tíz percet, de az nem érvényes találat, mert őt évek óta ismerem, és nem is a Molyról. Persze ettől függetlenül is jó volt molyok közt lenni, tavalyról ismerős arcokat látni, részt venni a tombolán, még ha nem is nyertem semmit (pedig erre nagyon fentem a fogam), és akkor még nem szóltam a hely hamburgeréről, ami nagyon finom volt, és a Szamos csokitortájáról, ami meg egyenesen isteni. (Tortát minden résztvevő kapott, és háromféle közül lehetett választani, ez a nem semmi.) Ja, és a rengeteg könyvjelzőről, amit kaptam. Rengeteg!!! Összesen hét (!) darab. Persze van köztük kettő, amit a tavalyi Moly-szülinapon is osztogattak, és akkor is megkaptam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy idén is elfogadjam. Ráadásul így most van végre baglyos és krimis példányom, nem is beszélve arról a csodaszép újról, amit egy pályázat keretében egy moly tervezett, és a molyok közössége választott ki egy csomó pályamű közül. Idén is megfogadom, hogy jövőre nem fogok valakivel ülni egy sarokban, hanem igenis ismerkedni fogok, mert a molyok jó társaság. (Itt jegyzem meg, hogy tavaly nem volt ennyire durva a helyzet, pedig Blankával társulva sem voltunk valami nagyon nyomulósok. Talán akkor többen jöttek oda hozzánk, nem tudom.)
2. Mert az unokaöcsém és a bandája indultak egy tehetségkutatón, aminek eddig egyik fordulóján sem tudtam ott lenni, mert mindig olyan időpontra tették, ami nekem nem jó. Persze most is pont a tegnap estét szúrták ki a döntőre, amikorra nekem már megvolt a kolléganővel találkozós programom, de végül is azt a kompromisszumot kötöttem Danival meg a kolléganővel, hogy elmegyek a teázóba 7-re, és amikor megvolt a sorsolás a döntőn, amiből kiderül, hogy melyik banda mikor kerül sorra, Dani felhív, és akkor odamegyek a várható kezdés időpontjára. Végül Tomi is jött velem, pontosabban én mentem vele, és Dani 10 és fél 11 közé prognosztizálta a kezdésüket, úgyhogy csak negyed 10-kor jöttem el a teázóból. 10 körül értünk oda a helyre, pontosan a Daniék előtt fellépő banda elejére.
Mindenki tudja rólam, aki kicsit is ismer, hogy mennyire nem bírom a tüc-tüc "zenét" meg a metált meg az ehhez hasonlókat. Na, ez a banda pont ilyet játszott. Maximum hangerőn. Miközben ment a műsoruk, arra gondoltam, ilyen lehet a pokol. Rettenetes volt. De tényleg. A végén, amikor megszűnt az üvöltés és hörgés, mondtam valamit Tominak, és nem hallottam a hangomat!!! Egyáltalán. Semmit belőle. Csak a hangszálaim rezgését éreztem. Átfutott az agyamon, mi van, ha megsüketültem, az milyen szívás, hogyan fogok akkor tanítani, de szerencsére egy idő után visszajött a hallásom. (Már az a kevés, ami eredetileg van.) Daniék műsora aztán végre tetszett, de meg kellett állapítanom, hogy sokkal jobbak a számaik, amikor a youtube-on hallgatom őket, és én határozom meg a hangerőt. Egyszerűen fel nem foghatom, miért buli ormótlanul üvöltő zenét/zajt hallgatni fél órákon át. Mindenesetre Daniék ügyesek, az énekes tud énekelni (!!!), a gitárosok tudnak gitározni, és a szövegeik is tetszenek, igaz, azokból most nem sokat hallottam, mert a tehetséges hangmérnök úgy felvette a dobot meg a gitárt, hogy a szöveget csak elvétve lehetett érteni. Utánuk volt még egy induló, egy punk banda, de úgy éreztem, nekem ennyi megrázkódtatás egy estére elég, amennyit az előttük fellépő hörgők okoztak, úgyhogy sietősen távoztunk, persze csak gratuláció és elköszönés után.
Nagyon vicces volt egyébként nézni a többi megjelentet. Voltak a helyi erők, a punkok és rockerek extrém külsővel. Voltak a szintén fiatalok, akik úgy érezték magukat, mint mi, mintha egy másik bolygóra csöppentek volna - rajtuk/rajtunk elég sokat röhögtek a helyi erők. És voltak a decens, középkorú szülők, akik a kislányuk/kisfiuk fellépésére érkeztek szurkolni. Hát, rajtuk én is sokat nevettem. Szegények, azt a szenvedést, ami kiült az arcukra! A hörgős banda szereplése közben többük arckifejezésében felismertem a saját érzéseimet. Viszont Daniékra többen mondták közülük, hogy jók, aminek örültem.
Aztán ma megtudtuk az eredményt: a harmadik helyen végeztek. 45-50 banda közül ez nagyon szép, bár a teljes mezőnyt ismerők közül többektől hallottam, hogy első vagy második helyen kellene végezniük, mert csak egy olyan induló van, amelyik hasonlóan jó, mint ők, úgyhogy gondolom, csalódottak, hogy nem így alakult. Meg nagyon jó lett volna megnyerniük a díjat, az sokat lendített volna az ismertségükön, de azért az sem megvetendő, hogy így most felvehetnek egy számot stúdióban, és nem nekik kell kifizetniük ennek a költségét. Igaz, a közönségszavazást Daniék nyerték, de sajnos azért nem járt semmi. Ja, és külön elismerésem a nagynénémnek, Gabinak, aki a selejtezőtől kezdve minden fordulón végig ott volt, és végighallgatta az összes hörgő fellépőt, és túlélte. Szeretnék ilyen nyitott lenni egyszer.
3. Ma volt a Moly szülinapi bulija. Természetesen elmentem rá. Pontosabban elmentünk Andival, mert idéntől ő is moly. Csalódás volt, és most, hogy olvasgatom a többi moly karcait, beszámolóit, még inkább az. De erről csak én tehetek. Ez az átka annak, ha két olyan ember megy egy ilyen eseményre, akik egymást ismerik, sőt barátnők, viszont mellé megfelelően zárkózottak és gátlásosak. Akkor lesz az, hogy keresnek maguknak egy helyet, oda leülnek, és a másikon kívül egyetlen mollyal sem váltanak egy fél szót sem egész délután. Kivéve engem, aki összefutottam egy molytárssal, és beszélgettünk vagy öt-tíz percet, de az nem érvényes találat, mert őt évek óta ismerem, és nem is a Molyról. Persze ettől függetlenül is jó volt molyok közt lenni, tavalyról ismerős arcokat látni, részt venni a tombolán, még ha nem is nyertem semmit (pedig erre nagyon fentem a fogam), és akkor még nem szóltam a hely hamburgeréről, ami nagyon finom volt, és a Szamos csokitortájáról, ami meg egyenesen isteni. (Tortát minden résztvevő kapott, és háromféle közül lehetett választani, ez a nem semmi.) Ja, és a rengeteg könyvjelzőről, amit kaptam. Rengeteg!!! Összesen hét (!) darab. Persze van köztük kettő, amit a tavalyi Moly-szülinapon is osztogattak, és akkor is megkaptam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy idén is elfogadjam. Ráadásul így most van végre baglyos és krimis példányom, nem is beszélve arról a csodaszép újról, amit egy pályázat keretében egy moly tervezett, és a molyok közössége választott ki egy csomó pályamű közül. Idén is megfogadom, hogy jövőre nem fogok valakivel ülni egy sarokban, hanem igenis ismerkedni fogok, mert a molyok jó társaság. (Itt jegyzem meg, hogy tavaly nem volt ennyire durva a helyzet, pedig Blankával társulva sem voltunk valami nagyon nyomulósok. Talán akkor többen jöttek oda hozzánk, nem tudom.)
Szerintem ha én nem mentem volna, biztosan ismerkedtél volna. De majd legközelebb kipróbáljuk, hogy nem együtt megyünk, vagy valami.
VálaszTörlésNem tudom, akkor ismerkedtem volna-e, nem vagyok az a túlságosan ismerkedős én sem. De mint írtam, tavaly sem ismerkedtünk, amikor Blankával voltam, csak akkor velünk ismerkedtek mások. Gyakorlatilag abban különbözik a tavalyi meg az idei szülinap, hogy tavaly odajöttek emberek, idén meg nem. Szerintem egyébként ez azért is történhetett így, mert tavaly nem lehetett leülni a sarokba, és ott beszélgetni, mert nem üldögélős helyen voltunk.
VálaszTörlés