J.K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince

Nekem ez a kedvenc kötetem a sorozatból. Elsőre ez tetszett legjobban, és most másodikra is ugyanez maradt a helyzet. Nem kizárt, hogy elhagyja a billentyűzetet némi spoiler, úgyhogy csak óvatosan olvassátok!


A negyedik kötet óta sötétedik a világ, egyre csak komorodik, komolyodik. Voldemort már a negyedik kötet végén visszatért, az ötödik kötet óta lehet tudni, milyen sors vár Harryre, és pontosan miért. A hatodik kötet, Harry hatodik roxfortos éve azzal telik, hogy Dumbledore-ral együtt feltérképezik Voldemort múltját a szülei megismerkedésétől kezdve addig, amikor Sötét Nagyúr vált belőle. Ezt emlékek segítségével teszik, amelyeket a Merengőben tekintenek meg. Ettől lett éppen ez a könyv a kedvencem a hét közül: nagyon izgalmas a jellemrajz, nagyon érdekes látni, hogyan és miért lesz valakiből velejéig romlott sötét varázsló, a leggonoszabb, aki valaha élt. Emlékszem még arra is, mennyire megdöbbentem, amikor az írónő a megjelenés előtt azt nyilatkozta, megölte az egyik főszereplőt, és mennyire nem akartam elhinni, amikor elolvastam a könyvet, és megtudtam, pontosan kit is áldozott fel. Érdekes módon még második olvasásra és a film kétszeri megtekintése után is elszomorodtam az utolsó fejezeteken, pedig erre véletlenül egészen tisztán emlékeztem. (Az eltérésekre persze nem, azok érdekesek is.)

Egyébként is szeretek emlékeket "újranézni", talán azért fogott meg ennyire ez a rész. Ha lehetne választani varázstárgyat Harry Potter világából, jó eséllyel indulna a Merengő, bár az időnyerő sem lenne haszontalan dolog.

Az is érdekes, hogy a történet haladásával egyre kevésbé szeretem Harryt. Nem tudom, ebbe belejátszik-e az, hogy Daniel Radcliffe elég furán alakította a szerepet, vagy egyébként is így alakulna a dolog. Azért cserébe vannak egyre szerethetőbb alakok: Neville, Luna, Ron és Hermione, sőt még Fleur is egészen szerethetővé válik a végén, a maga irritáló módján.

A hetedik kötet előtt most megint tartok egy kis pihenőt, aztán majd újranézem a filmeket, és ezzel lezárul a Harry-kor. Egészen addig, amíg a gyerekem elég idős nem lesz hozzá. Mert akkor majd újraindul :)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Kép
Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
További információk

Az utolsó hónapom

kezdődik itthon, aztán visszamegyek dolgozni, és feltehetőleg soha többet nem leszek már GYES-en. Ez némi szomorúsággal tölt el, meg rám is ijeszt, hogy az itthoni dolgokat most kell elrendezni, később talán már nem lesz időm munka mellett. Tomival úgy gondoltuk, két vagy három gyerekünk lesz. Ő viccesen szokta mondani, megnézzük, milyen a kettő, és, ha nagyon rosszak, akkor nem vállalunk harmadikat. Én gyerekkorom óta éreztem, hogy két lányom lesz, de lehetett volna szó harmadikról. Nem rosszak egyáltalán a hölgyek, de, ahogy mondani szoktam nekik, el lehet itt fáradni elég alaposan minden nap. Hiszti hiszti hátán, minden azonnal kell, a késleltetés gyakorlás alatt áll. Aztán vannak a remek ötletek, pl. ma, amikor fél kiló liszttel sikerült beteríteni a fél nappalit - oké, felsöpört utána a főkolompos, de engem eléggé lefárasztott a látvány, már csak azért is, mert sokszor elmondtam már, hogy nem főzhetnek játékból igazi hozzávalókkal az igazi fazékban. Szórakoztatás plusz házimunka,
További információk

Gárdonyi Géza: Isten rabjai

Kép
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
További információk