Péntek 13

- A csoportomból mindenki eljött az utolsó órára, és örültek a sütinek. A filmnek mérsékelten, de erre mondjuk lehetett számítani. (Brian élete volt angolul.)

- Lehet, hogy kapok új csoportot, ami ugyan csak fél évig lesz, de addig is jó sokat lehet vele keresni. Reménykedjünk!

- Mentem időpontra diákigazolványt érvényesíteni, mert végre akadt egy nap, amikor olyan időben voltam szabad, amikor az érvényesítő is nyitva volt. Hát nem elkapott az ellenőr? Hát nem a Deákon kapott el, ahonnan kb. 10 lépés az érvényesítés? 2000 Ft-ba került ez a kör. Tényleg nem volt matrica azon a hülye diákon, mégis úgy érzem, hogy költsék gyógyszerre. Tényleg pont azt büntetik meg, aki még életében nem bliccelt, mindig vesz bérletet 1997 szeptembere óta? Nyátok.

- Érvényesítettem a bérletemet.

- Kaptam Éva nénitől egy keretet meg egy utalványt, amit felhasználhatok vasárnapig a Libriben szülinapom alkalmából. Na, hát én már fel is használtam. Jó volt tobzódni, ritkán van rá mód, bár tény, hogy az egész nem tartott negyed óráig. Megvettem két olyan könyvet, amire régen vágytam, meg egy harmadikat, amire pár hete. A következők a szerencsések: Huck Finn, Bálint Ágnestől a Hajónapló, valamint Lakatos Istvántól a Dobozváros. Hát, ez van, úgy néz ki, tényleg ráálltam a gyerekkönyvekre. Éva néni elvitte őket délután, hétfőig elteszi a könyveket. Tűkön ülök.

- Aludtam délután. Ezzel ugyan pont ugyanúgy maradtam le a kedvenc aerobic órámról, mint szerdán, de azzal vigasztaltam meg magam, hogy ezt a hetet a teljes gyógyulásnak szenteltem, ennek érdekében muszáj volt aludni délután kétszer is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai