Gigadugó
Csütörtökön olyan dugót láttam, amilyet még talán soha. Megnéztem előre az útvonaltervezőn, hogyan érdemes nekem az egyik külső kerületből a II. kerületbe jutni, és kaptam választ: három busszal, az össz menetidő pedig 1 óra 1 perc. Nekem 1 órám volt kereken átérni egyik helyről a másikra, de gondoltam, az az egy perc nem oszt, nem szoroz, annyit ki fog bírni a tanítvány, ha egyáltalán otthon lesz akkorra (sokszor késik 10-15 perceket).
Az első busznak 15 perc alatt kellett volna megtennie az útját. A dugónak hála sajnos csak 50 perc alatt sikerült. Ekkor nekem még pontosan 5 percem volt odaérni az órámra (az elején 5 percet sétáltam is az első buszmegállóig), viszont már elfüstölt az agyam, és a sírás környékezett, valamint már írtam két sms-t, hogy csúnyán-durván nem érek oda, mert csúnya-durva dugó van. Az első átszállásnál az első buszom előtt állt a második, és hiába rohantam oda, a második elment. Mondjuk tény, hogy 12 perc helyett 3 perc múlva jött a következő, persze ez is a dugó miatt lehetett, némileg feltorlódtak a buszok. A második busz már csak 15 perc alatt döcögött végig egy 8 perces úton, de itt legalább nem volt tömeg, viszont egy idős bácsi emelt sarkú cipőjének sarkával úgy tapodott rá a lábamra, ráadásul nyilván a fájós nagylábujjamra, hogy nem tudtam csendben maradni, kicsúszott némi felszisszenés, valamint egy "jajjj" meg talán egy "jesszusom" is. A bácsi meg a vele utazó néni nem érezték úgy, hogy kéne mondani, hogy bocs, pedig a néni egészen biztosan látta, hogy mi történt, lenézett ugyanis a lábamra, és nem biztos, hogy a bácsinak nem tűnt fel, hogy megtaposott. Ekkorra egyébként már ott tartottam, hogy összekarmolom magam, vagy szálanként kitépem a hajam, közben meg toporzékolok egy jót, de sikerült fegyelmezni magam, és csak magamban szitkozódtam viszonylag csúnyán. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a harmadik busz is elment az orrom előtt, 10 perc múlva jött a következő, és még egy kicsit lehetett utazni a dugóban.
Az 61 perc helyett, amit az útvonaltervező számolt, 110 perc alatt értem oda. Az idegeim ekkorra romokban hevertek, főleg, amikor arra gondoltam, hogy terv szerint most indulhatnék haza mindjárt, ehhez képest csak most kezdek, és a kislány sem volt nagyon lelkes. Mondjuk mikor elmeséltem neki ezt az egész rémálmot, kicsit megenyhült, óra végére meg teljesen feloldódott.
Megjegyzem, még soha, ismétlem, SOHA nem volt dugó ezen a szakaszon ebben az időpontban, pedig vagy egy hónapja járok rajta mindig ugyanakkor. Nyilvánvalóan csak akkor lehetett dugó, amikor pont nem hazafelé igyekeztem, hanem egy következő órára. Ilyenkor azért eléggé utálom ezt a várost.
Az első busznak 15 perc alatt kellett volna megtennie az útját. A dugónak hála sajnos csak 50 perc alatt sikerült. Ekkor nekem még pontosan 5 percem volt odaérni az órámra (az elején 5 percet sétáltam is az első buszmegállóig), viszont már elfüstölt az agyam, és a sírás környékezett, valamint már írtam két sms-t, hogy csúnyán-durván nem érek oda, mert csúnya-durva dugó van. Az első átszállásnál az első buszom előtt állt a második, és hiába rohantam oda, a második elment. Mondjuk tény, hogy 12 perc helyett 3 perc múlva jött a következő, persze ez is a dugó miatt lehetett, némileg feltorlódtak a buszok. A második busz már csak 15 perc alatt döcögött végig egy 8 perces úton, de itt legalább nem volt tömeg, viszont egy idős bácsi emelt sarkú cipőjének sarkával úgy tapodott rá a lábamra, ráadásul nyilván a fájós nagylábujjamra, hogy nem tudtam csendben maradni, kicsúszott némi felszisszenés, valamint egy "jajjj" meg talán egy "jesszusom" is. A bácsi meg a vele utazó néni nem érezték úgy, hogy kéne mondani, hogy bocs, pedig a néni egészen biztosan látta, hogy mi történt, lenézett ugyanis a lábamra, és nem biztos, hogy a bácsinak nem tűnt fel, hogy megtaposott. Ekkorra egyébként már ott tartottam, hogy összekarmolom magam, vagy szálanként kitépem a hajam, közben meg toporzékolok egy jót, de sikerült fegyelmezni magam, és csak magamban szitkozódtam viszonylag csúnyán. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a harmadik busz is elment az orrom előtt, 10 perc múlva jött a következő, és még egy kicsit lehetett utazni a dugóban.
Az 61 perc helyett, amit az útvonaltervező számolt, 110 perc alatt értem oda. Az idegeim ekkorra romokban hevertek, főleg, amikor arra gondoltam, hogy terv szerint most indulhatnék haza mindjárt, ehhez képest csak most kezdek, és a kislány sem volt nagyon lelkes. Mondjuk mikor elmeséltem neki ezt az egész rémálmot, kicsit megenyhült, óra végére meg teljesen feloldódott.
Megjegyzem, még soha, ismétlem, SOHA nem volt dugó ezen a szakaszon ebben az időpontban, pedig vagy egy hónapja járok rajta mindig ugyanakkor. Nyilvánvalóan csak akkor lehetett dugó, amikor pont nem hazafelé igyekeztem, hanem egy következő órára. Ilyenkor azért eléggé utálom ezt a várost.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése