Christmas with the Kranks

Nemrég olvastam John Grishamtől a Skipping Christmast, és mostanra jutottam el odáig, hogy a filmet is megnéztem. Ez az első szki-mentes napom a téli szünetben, és ezt takarítással meg tanítással ünnepeltem (bárhogy is hangozzon is, ez nem panasz, örülök neki), úgyhogy pihenésképp megnéztem a filmet most délután.

Az előzetes elég rosszul sikerült, gyakorlatilag a legbénább jeleneteket sikerült összevágni, ezért arra számítottam, az egész film gagyi. De nem.

Nem sok mindenben tér el a könyvtől egészen a végéig, és amiben eltér, az nem tesz hozzá a történethez. A végén viszont több jelenet is volt, ami a regényben jobban sikerült. Az előzetesben is ott van, amikor Frohmeyer közli az utca lakóival, hogy a közösségnek össze kell fognia, mert egy mindenkiért, mindenki egyért, blabla, szokásos amerikai nyál. Grisham erről egy szót sem ejtett, és valójában sokkal természetesebb és szimpatikusabb, hogy szájbarágás nélkül mozgósítják erőiket a szomszédok, amikor a deviáns utcabeli bajba kerül. A másik a film vége: Luthert úgy kell győzködni, hogy ne legyen már olyan önző, és kétszer is nekifut a jótettnek. Ez szerintem egyáltalán nem tesz jót a karakternek, mert így aztán tényleg ő lesz Ebenezer Scrooge modern kiadása. Jó volt az úgy, ahogy Grisham megírta, nem kellett volna elvenni a főszereplőtől az önzetlenséget.

A színészi alakítások többnyire tetszettek, egyedül Jamie Lee Curtis nonstop visításától állt égnek a hajam. Ezt a visítást egyébként már az előzetesben is legalább háromszor előadja, és akkor ez még csak két és fél perc a filmből, képzelhetitek a többi 92 percet. Kicsit túljátszotta Norát, úgy érzem. Tim Allen végül jó Luthernek bizonyult, bár én továbbra is azt gondolom, hogy ez a szerep talán  még jobban állt volna Steve Martinnak. Krankék lánya, Blair igazi szőke libának tűnik Julie Gonzalo alakításában, de szerencsére ő összesen kb. hat percet van képernyőn, úgyhogy kibírható. Legjobban talán Dan Aykroyd tetszett, hozzá illett ez a gonoszkodós szomszéd szerep. Akiknek nagyon örültem, azok Nora barátnőit játszották: Caroline Rhea a Sabrinából és Felicity Huffman, akit én a Született feleségekből ismerek.

Forgattak már sokkal jobb karácsonyi filmeket, mint amilyen a Christmas with the Kranks, vagy magyarul Kelekótya karácsony, de egyszer megnézhető a 94 perc ökörködés, van benne néhány jó poén. Az imdb-n olvastam, hogy nem akar többnek látszani, mint ami, és ez így is van. Ez jót is tesz neki.

Christmas with the Kranks

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai