John Grisham: Skipping Christmas
Tavaly karácsonyra ajándékoztam K. Andi barátnőmnek, és annyira kíváncsi voltam rá, hogy január elején meg is vettem magamnak Higgins Clarkék krimijével együtt.
A történet dióhéjban: adott egy ötven körüli házaspár, akik huszonhárom éve először maradnak kettesben karácsonyra, mert a lányuk Peruba megy önkéntesnek egy évre, és apuka ezen felbuzdulva úgy dönt, egyáltalán nem is karácsonyoznak, hanem inkább elmennek egy luxushajóútra az asszonnyal. A nem karácsonyozást véresen komolyan gondolják: se karácsonyfa, se karácsonyi dekoráció, se karácsonyi parti, se céges buli, se karácsonyi ételek, se karácsonyi jótékonykodás, se semmi. Ahogy a kedvcsináló fogalmaz a könyv borítóján: ez nem megy olyan könnyen.
Az első száz oldalt annyira nem élveztem, leginkább csak azon bosszankodtam, miért érzi úgy az utca minden lakója, hogy joga van beledumálni a más életébe és döntésébe. Aztán jött a csavar, és onnantól a végéig egy oldalt sem lehetett rezzenéstelen arccal kibírni - dőltem a röhögéstől, még a metrón is fel-felnyüszítettem, furcsán is néztek rám az emberek. A vége kicsit szirupos, kicsit amerikai, de szerintem itt van helye, és nem is mértéktelen.
Alapvetően azt gondolom, magával szúr ki, aki kihagyja a karácsonyt, de ez azért lehet, mert nekem pont ez a kedvenc ünnepem. Azt készséggel elhiszem, hogy a markát minden évben lelkesen tartó kiscserkész, rendőr, mentő, tűzoltó és jótékonysági szervezet egy idő után több a soknál. A legérdekesebb motívum a történetben a kertváros és ezzel együtt az, hogy mindenki mindenki más életébe belekotyog, de segít is, ha arra van szükség. A mi házunkban például senkinek nem tűnne fel, ha mondjuk én úgy döntenék, idén nem karácsonyozom, ha meg véletlenül valakinek mégis, azt sem érdekelné a legkevésbé sem. Ennek az az oka, hogy nem igazán vagyunk közösség, inkább egymás mellett élünk, mint együtt. Viszont ha olyan bajba kerülnék, mint Krankék, arról sem tudna senki, ezért nem is segítenének. Kicsit elgondolkodtam ezen, és azt hiszem, talán megéri a többiek idegesítő kotnyeleskedését elviselni, ha ezzel együtt jár, hogy segítünk is egymáson. A történet végi nagy giccsben annak külön örültem egyébként, hogy nem marad viszonzás nélkül az utca segítsége, talán ezért nem is volt émelyítő számomra a szirup.
Az jutott eszembe, milyen jó vígjátékot lehetne forgatni ebből a könyvből Steve Martin főszereplésével. Hazajöttem, rákerestem, és kiderült, hogy ezt már meglépték, csak éppen Tim Allen játszik a filmben. Az előzetes alapján teljesen más az egész, mint a könyv, jóval nyálasabb is, de ettől függetlenül tervben van a megtekintése.
Összességében a könyv 4 csillagot kapott, mert az első száz oldal túlságosan lassú volt nekem. Ettől függetlenül remek karácsonyi hangulatcsináló, érdemes elolvasni.
A történet dióhéjban: adott egy ötven körüli házaspár, akik huszonhárom éve először maradnak kettesben karácsonyra, mert a lányuk Peruba megy önkéntesnek egy évre, és apuka ezen felbuzdulva úgy dönt, egyáltalán nem is karácsonyoznak, hanem inkább elmennek egy luxushajóútra az asszonnyal. A nem karácsonyozást véresen komolyan gondolják: se karácsonyfa, se karácsonyi dekoráció, se karácsonyi parti, se céges buli, se karácsonyi ételek, se karácsonyi jótékonykodás, se semmi. Ahogy a kedvcsináló fogalmaz a könyv borítóján: ez nem megy olyan könnyen.
Az első száz oldalt annyira nem élveztem, leginkább csak azon bosszankodtam, miért érzi úgy az utca minden lakója, hogy joga van beledumálni a más életébe és döntésébe. Aztán jött a csavar, és onnantól a végéig egy oldalt sem lehetett rezzenéstelen arccal kibírni - dőltem a röhögéstől, még a metrón is fel-felnyüszítettem, furcsán is néztek rám az emberek. A vége kicsit szirupos, kicsit amerikai, de szerintem itt van helye, és nem is mértéktelen.
Alapvetően azt gondolom, magával szúr ki, aki kihagyja a karácsonyt, de ez azért lehet, mert nekem pont ez a kedvenc ünnepem. Azt készséggel elhiszem, hogy a markát minden évben lelkesen tartó kiscserkész, rendőr, mentő, tűzoltó és jótékonysági szervezet egy idő után több a soknál. A legérdekesebb motívum a történetben a kertváros és ezzel együtt az, hogy mindenki mindenki más életébe belekotyog, de segít is, ha arra van szükség. A mi házunkban például senkinek nem tűnne fel, ha mondjuk én úgy döntenék, idén nem karácsonyozom, ha meg véletlenül valakinek mégis, azt sem érdekelné a legkevésbé sem. Ennek az az oka, hogy nem igazán vagyunk közösség, inkább egymás mellett élünk, mint együtt. Viszont ha olyan bajba kerülnék, mint Krankék, arról sem tudna senki, ezért nem is segítenének. Kicsit elgondolkodtam ezen, és azt hiszem, talán megéri a többiek idegesítő kotnyeleskedését elviselni, ha ezzel együtt jár, hogy segítünk is egymáson. A történet végi nagy giccsben annak külön örültem egyébként, hogy nem marad viszonzás nélkül az utca segítsége, talán ezért nem is volt émelyítő számomra a szirup.
Az jutott eszembe, milyen jó vígjátékot lehetne forgatni ebből a könyvből Steve Martin főszereplésével. Hazajöttem, rákerestem, és kiderült, hogy ezt már meglépték, csak éppen Tim Allen játszik a filmben. Az előzetes alapján teljesen más az egész, mint a könyv, jóval nyálasabb is, de ettől függetlenül tervben van a megtekintése.
Összességében a könyv 4 csillagot kapott, mert az első száz oldal túlságosan lassú volt nekem. Ettől függetlenül remek karácsonyi hangulatcsináló, érdemes elolvasni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése