Sosem lesz ennek vége
Olyan ez a kritikai kiadásos izé, mint valami végtelen történet.
Eltöltöttem a Széchenyiben állati sok időt azzal, hogy fejgörcsöt kapjak és kifolyjon a szemem, míg megnézem az összes (kb. 7) újság összes kért számában, nincs-e benne írás a célszemélytől, vagy akár csak egy fél szó róla. Egy újság két számában említették is, és elég nagyot röhögtem rajta, mikor az új színdarabját közvetlenül az "Életuntak" c. hír után (a napi öngyilkosokat mutatták be ebben névvel és címmel, valamint a választott módszerrel, nagyon empatikus), és közvetlenül az egyéb bulvármocsok pletykák előtt. Azért a célszemély ennél kicsit jelentősebb volt, ráadásul ez egy kulturális napilap, de tényleg nem is ez a lényeg, akkor sem, ha vérgáz.
A lényeg az, hogy csütörtökön megint ott voltam a könyvtárban, végére értem az utolsó újságnak is, el is küldtem este az összes anyagomat a koordinátornak, és örültem, mint majom a farkának, hogy végre-valahára ettől is megszabadultam így másfél hónap után, és kezdhetem végre a többi egyetemi mindenfélémet (összesen három van, egyenként kb. másfélszer akkora munka mind, mint ez az újságokat átnyálazós izé). De nem! Kaptam választ: az egyik újság nemcsak a Széchenyiben van meg, úgyhogy menjek el a másik könyvtárba is, mert hátha ott megvannak a Széchenyiben hiányzó lapszámok. Mellesleg ez egy iskolaújság, amibe iskolások írtak az iskolájuk eseményeiről, szóval az esélyem arra, hogy bármi relevánsat találjak, a nullához konvergál. Jó, értem, miért kell ez, meg is értem, de...
Ennek sosem lesz vége.
Eltöltöttem a Széchenyiben állati sok időt azzal, hogy fejgörcsöt kapjak és kifolyjon a szemem, míg megnézem az összes (kb. 7) újság összes kért számában, nincs-e benne írás a célszemélytől, vagy akár csak egy fél szó róla. Egy újság két számában említették is, és elég nagyot röhögtem rajta, mikor az új színdarabját közvetlenül az "Életuntak" c. hír után (a napi öngyilkosokat mutatták be ebben névvel és címmel, valamint a választott módszerrel, nagyon empatikus), és közvetlenül az egyéb bulvármocsok pletykák előtt. Azért a célszemély ennél kicsit jelentősebb volt, ráadásul ez egy kulturális napilap, de tényleg nem is ez a lényeg, akkor sem, ha vérgáz.
A lényeg az, hogy csütörtökön megint ott voltam a könyvtárban, végére értem az utolsó újságnak is, el is küldtem este az összes anyagomat a koordinátornak, és örültem, mint majom a farkának, hogy végre-valahára ettől is megszabadultam így másfél hónap után, és kezdhetem végre a többi egyetemi mindenfélémet (összesen három van, egyenként kb. másfélszer akkora munka mind, mint ez az újságokat átnyálazós izé). De nem! Kaptam választ: az egyik újság nemcsak a Széchenyiben van meg, úgyhogy menjek el a másik könyvtárba is, mert hátha ott megvannak a Széchenyiben hiányzó lapszámok. Mellesleg ez egy iskolaújság, amibe iskolások írtak az iskolájuk eseményeiről, szóval az esélyem arra, hogy bármi relevánsat találjak, a nullához konvergál. Jó, értem, miért kell ez, meg is értem, de...
Ennek sosem lesz vége.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése