Halloween az angolórán

Eddig a ma reggeli sikerült legjobban, és a ma délutáni a legrosszabbul. (Ez utóbbi helyen azt tudtam meg, hogy a Halloween gagyi, mert amerikai, és a Jóbarátok is gagyi, mert amerikai. Mindegy, ne is beszéljünk róla, ez egy pozitív bejegyzés.)

Ma reggel párt kerestek maguknak a diákjaim, egyiknél egy halloweenes vicc egyik fele volt, a másiknál a másik fele, és bár a hatból csak kettőn röhögtek nagyon, összességében tetszett nekik a feladat. Csináltunk tesztet, amiből kiderült, hogy a csoport minden tagja vérfarkas vagy boszorkány, és ezen egy ember kivételével mindenki tudott nevetni, sőt közben is jól érezték magukat. Aztán halloweenes szavakat kerestünk egy szókeresős játék keretében. Aztán elmeséltem 10-15 percben a szokásos halloweenes mondókámat, és örültek neki, érdeklődtek, kiegészítették, kérdeztek, tök jó volt. Aztán trick or treateltek, és kaptak édességet, és ezen úgy meghatódtak, hogy majdnem én is, és tök jó érzés volt, hogy így örülnek egy ilyen apróságnak. Aztán megnéztük a Jóbarátok halloweenes epizódját, és nagyon sokat nevettek rajta, majdnem mindent értettek, és még a kérdésekre is szívesen válaszoltak, és ez megint tök jó volt.

Úgy tűnik, megérte a fáradságot.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai