Még egy kis 9/11
A CNN-en volt egy olyan feature, hogy az alsó sávban futottak időnként SMS-ek, amikben azt írták meg nézők, hol voltak 2001. szeptember 11-én, amikor a terrortámadás történt. Valaki azt írta, a 2 hetes csecsemőjével ült a tévé előtt, és nem tudott megszólalni, aztán egy interjúban valaki azt mondta, a munkahelyén látta meg a tévében a képeket, és meg is kérdezte a kollégáit, milyen filmet néznek, aztán leült, amikor mondták neki, hogy ez a CNN adása élőben.
Én arra emlékszem, hogy kilencedikes voltam, kedd volt, otthon voltam már a suli után, és anyuékkal néztük a CNN-t teljesen döbbenten, és láttuk, ahogy összedőlnek a tornyok. Nekem egy jelenet maradt meg nagyon-nagyon erősen, amit tegnap a visszaemlékezések közt megint mutattak: két fiatal nő, akik sikítva guggolnak be egy kocsi mögé nem messze a tornyoktól, és egy férfi rohan oda hozzájuk, és mondja nekik, hogy ne ide bújjanak. Ez beleivódott az emlékezetembe, hogy ennyire sokkolódtak, hogy teljesen irracionálisan cselekedtek, mert az az autó sok mindentől nem védte őket. Még arra is emlékszem, hogy szerettem volna estig nézni a tévét, de 6 körül el kellett mennem az orvoshoz valami miatt, de aztán késő estig ment a CNN. Tényleg szóhoz sem jutottunk anyuékkal, rettenetes volt. És azt is tudom, hogy akkoriban minden reggel walkmannel mentem suliba, és a Danubiust hallgattam, és nagyon furcsa élmény volt, hogy minden reggel beszéltek az eseményről, de míg először "a tegnap történt támadások"-ról beszéltek, később "a két napja történt támadások"-ra hivatkoztak, aztán "két hete", majd "egy hónapja" következett. Nagyon szürreális élmény volt, hogy ennyire gyorsan telik az idő.
Ez meg nagyon tetszik:
Én arra emlékszem, hogy kilencedikes voltam, kedd volt, otthon voltam már a suli után, és anyuékkal néztük a CNN-t teljesen döbbenten, és láttuk, ahogy összedőlnek a tornyok. Nekem egy jelenet maradt meg nagyon-nagyon erősen, amit tegnap a visszaemlékezések közt megint mutattak: két fiatal nő, akik sikítva guggolnak be egy kocsi mögé nem messze a tornyoktól, és egy férfi rohan oda hozzájuk, és mondja nekik, hogy ne ide bújjanak. Ez beleivódott az emlékezetembe, hogy ennyire sokkolódtak, hogy teljesen irracionálisan cselekedtek, mert az az autó sok mindentől nem védte őket. Még arra is emlékszem, hogy szerettem volna estig nézni a tévét, de 6 körül el kellett mennem az orvoshoz valami miatt, de aztán késő estig ment a CNN. Tényleg szóhoz sem jutottunk anyuékkal, rettenetes volt. És azt is tudom, hogy akkoriban minden reggel walkmannel mentem suliba, és a Danubiust hallgattam, és nagyon furcsa élmény volt, hogy minden reggel beszéltek az eseményről, de míg először "a tegnap történt támadások"-ról beszéltek, később "a két napja történt támadások"-ra hivatkoztak, aztán "két hete", majd "egy hónapja" következett. Nagyon szürreális élmény volt, hogy ennyire gyorsan telik az idő.
Ez meg nagyon tetszik:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése