Péntek
Délelőtt Andiékkal voltam Azték Choxolatban, ami egy csokizó, és tök hangulatos, csak kicsit drága. A legdurvább szerintem a bonbon, aminek dekája 120-160 Ft. Dekája. Mondjuk különleges bonbon, de mikor megláttam az árát, azonnal letettem arról, hogy vegyek egyet Tominak. Egy kókuszos forrócsokit ittam, és még rosszul sem lettem tőle, bár ehhez kellett némi önkontroll meg koncentráció. Egyébként finom volt, nem a minőség tehet erről. (Most már nemcsak reggel leszek rosszul a kakótól/kávétól, hanem bármely napszakban, bármennyi kajával a gyomromban. Érdekes.) Felköszöntöttük J. Andit, mert múlt héten volt a szülinapja, és kapott pl. egy nagyon szép teásdobozt, decoupage-oltat. Azt pl. nem tőlem, én most nem készültem SK ajándékkal, mert kicsit elnyelt a mindenféle esemény. (A fordítással mondjuk nem kell sietni, mert mint tegnap kiderült, augusztus végén küldhetem csak, előtte nem. Így fizetés is csak szeptemberben lesz. Pedig azt hittem, annak a pénznek a negyedéből még augusztusban elmegyünk három napra nyaralni. Most kicsit csalódott vagyok.)
Este meg elmentünk Tomival Csillebércre kalandparkozni, mert az évfordulóra kapott két belépőt, és engem választott kísérőnek. A kalandpark maga tök jó, király pályák vannak, sokszor féltem nagyon, pedig a legkönnyebben mentünk, de ez nem számít, szuper az egész. A személyzetet kivéve. Csupa fiatal lány meg fiú, amitől azt várná az ember, hogy az egésznek jó hangulata lesz, viccelődés meg ilyenek mennek majd. De nem.
Négy emberrel kerültünk kapcsolatba a másfél óra alatt, amit ott töltöttünk, ebből három bunkó volt. A háromból kettő ugyan csak kicsit, de a harmadik meg nagyon. Az történt, hogy a pálya felénél teljesen ránk sötétedett már, így a látási viszonyok korlátozottá váltak. Nyilván nem hibáztat ezért senki senkit, hiszen ez egy éjszakai mászás volt, éjszaka meg sötét szokott lenni, de ettől még az egyik pályán nem láttam a mindenhová kirakott magyarázó rajzon, hogy mit kell csinálni, mert nem világította meg azt a szakaszt egy lámpa sem, és a szakasz elrendezéséből sem tudtam kitalálni, mi a helyzet, mert nem láttam el a másik végéig a sötétben, ahol a megoldás lett volna. Ezért aztán álltam, néztem a lapot, hátha csoda történik, és meglátom, mit csináljak, meg meregettem a szememet a sötétbe, hátha meglátom a túlsó felét a szakasznak, és abból derül ki, merre tovább. Mögöttem még nem ért arra a pihenőpontra senki, Tomi közeledett, tehát ezen a ponton még azt sem lehetett állítani, hogy bárkit is különösebben feltartanék. Vannak az egész területen "járőrök", akik körbe-körbe sétálnak elemlámpával, és segítenek, ahol kell. Elment alattam is egy srác, felvilágított, látta, hogy tanakodom, és megkérdezte, kell-e segíteni. Mondtam neki, semmi gáz, csak még nem értem, mi itt a feladat. Erre következőképpen felelt: "Volt oktatás?" Mivel mindenki számára kötelező a program elején a kb. 15 perces eligazítás, így nyilván én is részt vettem rajta, és ezt meg is mondta. Mire a srác: "Akkor meg?" Itt éreztem először úgy, hogy ha kevésbé lennék civilizált, mondanám, hogy baszd meg. Aztán folytatta: "Oda van rakva a fára. Fehér lapra. Minden fán van fehér lap. Ott van mögötted, ide látom!" Persze, okoskám, mert van lámpád, amivel odavilágítasz. Mindegy, mondtam neki, hogy bocs, nem láttam. "De ott van mögötted, most mondom!" Mondtam, azt láttam, hogy ott van, csak azt nem, hogy mi van rajta, merthogy sötét van. "Ott a kötél a túloldalon, húzd vissza magadhoz!" Ezzel választ adott arra a kérdésemre, mi a feladat, innentől egyértelmű volt, csak hát ugye a túloldalig nem láttam el, mint említettem, a helyen meg először voltam, tehát nem is emlékezhettem, hogy ez melyik szakasz.
Visszahúzom a kötelet, amire a srác ordít, hogy akasszam be a karabinert a pirosba. Mondom, jó, majd ha ideér a piros. Erre rám ordít, hogy akasszam már be. Mondom, mindjárt, csak egyelőre nem érem el. És erre még hangosabban ordít, hogy akasszam már be, de így: "A-kasz-szad be a pi-ros-ba! Ott van e-lőt-ted!" Gusztustalan módon ordibált, majd hozzátette: "Ha leesel és eltöröd a lábad, mit csinálunk veled?" Több szempontból sem értettem a problémát. Egyrészt nem eshettem volna le, mivel a két karabinerből az egyik be volt akasztva. Másrészt ha le is esem, mi az, hogy mit csináljanak velem? Nemtom, ássanak el. Vagy mondjuk lehet, hogy valaki csak hív egy mentőt? Ne tegyen már úgy, mintha őt vinné el a rendőr, ha én összetöröm magam, miután aláíratta velem a felelősségvállalási nyilatkozatot, amiben benne van, hogy ő leszarja, ha én összetöröm magam, magamra vessek! De mondom, nem is ez volt a baj, hanem az, hogy bunkó stílusban ordított velem. Én udvariasan válaszolgattam, végül Tomi szólt vissza egy kevésbé kedveset ("Majd akkor begipszelitek, nem?"), mire a srác: "Én ugyan nem, majd az orvos", és ezzel lekopott. Nagyon feldühített. Basszus, odamegyek jól érezni magam, egyébként pénzért, akkor is, ha a kuponnak hála félpénzért, akkor talán csak megoldható, hogy ne beszéljenek úgy velem, ahogy sokan a kutyájukkal sem. Na mindegy.
Szépen bekötöttem a karabinert, mindent megoldottam, majd elengedtem magam, és a lendület meg a kötél át is vitt a következő fához, csakhogy menet közben valamiért megfordultam, így háttal érkeztem meg az egyébként habpuhára párnázott fatörzshöz, és nem tudtam megkapaszkodni, tehát elkezdtem csúszni visszafelé, viszont akkor már nem volt a lendület, hogy visszavigyen, így félúton megálltam. Először azt hittem, majd hintázom, és akkor átcsúszkálok, aztán mikor ez nem ment, gondoltam, Tomi visszahúz, de az sem ment, úgyhogy segítségért kiabáltunk. Ez egyébként instrukció volt az oktatáson is, hogy ha fennakadsz egy ilyen átlendülős feladatnál, kérj segítséget - szóval gondolom, annyira nem kevés a hozzám hasonló pancser. Vagy öt percet lógtam ott, rohadtul vágott is már a beülő, mire érkezett valaki, Tomi meg utólag mondta, hogy elégedetlenkedtek is mögötte, hogy miért állunk ennyit, mondjuk ez se esett jól, mert én biztos nem tehetek róla, hogy öt perc kiabálás után érkezett valaki, mint ahogy az ott dolgozók meg arról nem tehetnek, hogy nem tudnak minden ember, de még minden szakasz mellé se állítani egy segítőt. Egyszerűen hülyén jött ki, ennyi. Az utánam következő két ember egyébként nem fordult be repülés közben, még nem jöttem rá, mi lehetett az oka annak, hogy én igen. De a lényeg csak annyi, hogy annak a srácnak az ordítozása nagyon nem hiányzott, valamint rohadtul igazságtalan is volt. Ennek ellenére szívesen mennék még, hogy kipróbáljam a nehezebb próbákat is, akkor is, ha beszari vagyok, ugyanis beszariságom ellenére, vagy éppen amiatt, jó érzés, mikor egy szakasz végére érek úgy, hogy közben nem estem le (mármint a földre nem tudnék, mert megtart a beülő meg a karabiner, de a szakaszt alkotó drótkötélről pl. bármikor, és onnan elég nehéz lehet visszakapaszkodni), meg semmi egyéb bénázás nem történt.
Tomi szerint lassú voltam, és ennél gyorsabban kell ezeken a pályákon végigmenni, mert tényleg állt mögöttünk egy hatfős csapat. Én meg ezen nem izgatom fel magam, merthogy 2000 kupont adtak el kb. 6 estére, tehát sejthető volt, hogy rohadt sokan lesznek egy-egy időpontban, így például én eleve arra készültem, hogy rohadt sokat fogok sorban állni. Hogy nem így lett, az nekem mázli, de azért jól láthatóan minden pálya minden szakaszánál sorok alakultak ki.
Szóval a tanulság az, hogy talán nem ilyen akciós keretek között kell elmenni hozzájuk, hátha akkor kevesebb az ember, kevésbé frusztráltak a dolgozók, és kevésbé viselkednek bunkó módon. De mindenképpen érdemes elmenni, mert a pályák tök jók.
Este meg elmentünk Tomival Csillebércre kalandparkozni, mert az évfordulóra kapott két belépőt, és engem választott kísérőnek. A kalandpark maga tök jó, király pályák vannak, sokszor féltem nagyon, pedig a legkönnyebben mentünk, de ez nem számít, szuper az egész. A személyzetet kivéve. Csupa fiatal lány meg fiú, amitől azt várná az ember, hogy az egésznek jó hangulata lesz, viccelődés meg ilyenek mennek majd. De nem.
Négy emberrel kerültünk kapcsolatba a másfél óra alatt, amit ott töltöttünk, ebből három bunkó volt. A háromból kettő ugyan csak kicsit, de a harmadik meg nagyon. Az történt, hogy a pálya felénél teljesen ránk sötétedett már, így a látási viszonyok korlátozottá váltak. Nyilván nem hibáztat ezért senki senkit, hiszen ez egy éjszakai mászás volt, éjszaka meg sötét szokott lenni, de ettől még az egyik pályán nem láttam a mindenhová kirakott magyarázó rajzon, hogy mit kell csinálni, mert nem világította meg azt a szakaszt egy lámpa sem, és a szakasz elrendezéséből sem tudtam kitalálni, mi a helyzet, mert nem láttam el a másik végéig a sötétben, ahol a megoldás lett volna. Ezért aztán álltam, néztem a lapot, hátha csoda történik, és meglátom, mit csináljak, meg meregettem a szememet a sötétbe, hátha meglátom a túlsó felét a szakasznak, és abból derül ki, merre tovább. Mögöttem még nem ért arra a pihenőpontra senki, Tomi közeledett, tehát ezen a ponton még azt sem lehetett állítani, hogy bárkit is különösebben feltartanék. Vannak az egész területen "járőrök", akik körbe-körbe sétálnak elemlámpával, és segítenek, ahol kell. Elment alattam is egy srác, felvilágított, látta, hogy tanakodom, és megkérdezte, kell-e segíteni. Mondtam neki, semmi gáz, csak még nem értem, mi itt a feladat. Erre következőképpen felelt: "Volt oktatás?" Mivel mindenki számára kötelező a program elején a kb. 15 perces eligazítás, így nyilván én is részt vettem rajta, és ezt meg is mondta. Mire a srác: "Akkor meg?" Itt éreztem először úgy, hogy ha kevésbé lennék civilizált, mondanám, hogy baszd meg. Aztán folytatta: "Oda van rakva a fára. Fehér lapra. Minden fán van fehér lap. Ott van mögötted, ide látom!" Persze, okoskám, mert van lámpád, amivel odavilágítasz. Mindegy, mondtam neki, hogy bocs, nem láttam. "De ott van mögötted, most mondom!" Mondtam, azt láttam, hogy ott van, csak azt nem, hogy mi van rajta, merthogy sötét van. "Ott a kötél a túloldalon, húzd vissza magadhoz!" Ezzel választ adott arra a kérdésemre, mi a feladat, innentől egyértelmű volt, csak hát ugye a túloldalig nem láttam el, mint említettem, a helyen meg először voltam, tehát nem is emlékezhettem, hogy ez melyik szakasz.
Visszahúzom a kötelet, amire a srác ordít, hogy akasszam be a karabinert a pirosba. Mondom, jó, majd ha ideér a piros. Erre rám ordít, hogy akasszam már be. Mondom, mindjárt, csak egyelőre nem érem el. És erre még hangosabban ordít, hogy akasszam már be, de így: "A-kasz-szad be a pi-ros-ba! Ott van e-lőt-ted!" Gusztustalan módon ordibált, majd hozzátette: "Ha leesel és eltöröd a lábad, mit csinálunk veled?" Több szempontból sem értettem a problémát. Egyrészt nem eshettem volna le, mivel a két karabinerből az egyik be volt akasztva. Másrészt ha le is esem, mi az, hogy mit csináljanak velem? Nemtom, ássanak el. Vagy mondjuk lehet, hogy valaki csak hív egy mentőt? Ne tegyen már úgy, mintha őt vinné el a rendőr, ha én összetöröm magam, miután aláíratta velem a felelősségvállalási nyilatkozatot, amiben benne van, hogy ő leszarja, ha én összetöröm magam, magamra vessek! De mondom, nem is ez volt a baj, hanem az, hogy bunkó stílusban ordított velem. Én udvariasan válaszolgattam, végül Tomi szólt vissza egy kevésbé kedveset ("Majd akkor begipszelitek, nem?"), mire a srác: "Én ugyan nem, majd az orvos", és ezzel lekopott. Nagyon feldühített. Basszus, odamegyek jól érezni magam, egyébként pénzért, akkor is, ha a kuponnak hála félpénzért, akkor talán csak megoldható, hogy ne beszéljenek úgy velem, ahogy sokan a kutyájukkal sem. Na mindegy.
Szépen bekötöttem a karabinert, mindent megoldottam, majd elengedtem magam, és a lendület meg a kötél át is vitt a következő fához, csakhogy menet közben valamiért megfordultam, így háttal érkeztem meg az egyébként habpuhára párnázott fatörzshöz, és nem tudtam megkapaszkodni, tehát elkezdtem csúszni visszafelé, viszont akkor már nem volt a lendület, hogy visszavigyen, így félúton megálltam. Először azt hittem, majd hintázom, és akkor átcsúszkálok, aztán mikor ez nem ment, gondoltam, Tomi visszahúz, de az sem ment, úgyhogy segítségért kiabáltunk. Ez egyébként instrukció volt az oktatáson is, hogy ha fennakadsz egy ilyen átlendülős feladatnál, kérj segítséget - szóval gondolom, annyira nem kevés a hozzám hasonló pancser. Vagy öt percet lógtam ott, rohadtul vágott is már a beülő, mire érkezett valaki, Tomi meg utólag mondta, hogy elégedetlenkedtek is mögötte, hogy miért állunk ennyit, mondjuk ez se esett jól, mert én biztos nem tehetek róla, hogy öt perc kiabálás után érkezett valaki, mint ahogy az ott dolgozók meg arról nem tehetnek, hogy nem tudnak minden ember, de még minden szakasz mellé se állítani egy segítőt. Egyszerűen hülyén jött ki, ennyi. Az utánam következő két ember egyébként nem fordult be repülés közben, még nem jöttem rá, mi lehetett az oka annak, hogy én igen. De a lényeg csak annyi, hogy annak a srácnak az ordítozása nagyon nem hiányzott, valamint rohadtul igazságtalan is volt. Ennek ellenére szívesen mennék még, hogy kipróbáljam a nehezebb próbákat is, akkor is, ha beszari vagyok, ugyanis beszariságom ellenére, vagy éppen amiatt, jó érzés, mikor egy szakasz végére érek úgy, hogy közben nem estem le (mármint a földre nem tudnék, mert megtart a beülő meg a karabiner, de a szakaszt alkotó drótkötélről pl. bármikor, és onnan elég nehéz lehet visszakapaszkodni), meg semmi egyéb bénázás nem történt.
Tomi szerint lassú voltam, és ennél gyorsabban kell ezeken a pályákon végigmenni, mert tényleg állt mögöttünk egy hatfős csapat. Én meg ezen nem izgatom fel magam, merthogy 2000 kupont adtak el kb. 6 estére, tehát sejthető volt, hogy rohadt sokan lesznek egy-egy időpontban, így például én eleve arra készültem, hogy rohadt sokat fogok sorban állni. Hogy nem így lett, az nekem mázli, de azért jól láthatóan minden pálya minden szakaszánál sorok alakultak ki.
Szóval a tanulság az, hogy talán nem ilyen akciós keretek között kell elmenni hozzájuk, hátha akkor kevesebb az ember, kevésbé frusztráltak a dolgozók, és kevésbé viselkednek bunkó módon. De mindenképpen érdemes elmenni, mert a pályák tök jók.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése