South Park mozifilm

Miután a comment:com-on beharangozták, hogy szombat este fél 11-kor leadják, hát nyilván megnéztem. Kivételesen két előzetes is van.






Nagyon vicces volt, bár nem tudom, a kanadaiak mit szóltak hozzá, ők is röhögtek-e. Nagyon tetszett a musical formátum, az meg pláne, hogy mennyire jó akciófilm-paródia lett.

A cselekményről annyit elég tudni, hogy van két kanadai színész, akik fingós humorból élnek, ráadásul csúnyán káromkodnak a filmjeikben, amitől az amerikai gyerekek is olyan trágár módon kezdenek beszélni, hogy csak na. (Mondjuk a sorozattal kapcsolatos ismereteim alapján Cartman esetében pl. nem súlyosbodik a helyzet.) A szülők persze nem tűrhetik ezt, és mivel az iskolapszichológus nem tud segíteni a gyerekeken, csellel elfogják a két színészt, bezárják és halálra ítélik őket. A kanadaiak nem lelkesek ettől, ezért lebombázzák Baldwinék otthonát, később Rosanna Arquette családját is. Erre az amerikaiak gigantikus élő show-val reagálnak, melynek fénypontja, amikor villamosszék általi halált hal a két színész – a tervek szerint. Van azonban egy csapat gyerek (csak a szokásos, Kyle, Stan meg Cartman, plusz egy-két kölök, akiket még egy részben sem láttam), akiknek feltett szándéka hősiesen kiszabadítani az elítélteket. Közben a sátán és Saddam Hussein nagyon várják már a két úriember halálát, mert abban a pillanatban átveszik a világ fölött az irányítást. A szemetek most is kinyírták Kennyt, így aztán a szelleme a pokolra kerülés után súg a haveroknak. Végül persze boldogság, virágos rét, happy end.

Összességében elég beteg film, de azért jól odacsap bizonyos jelenségeknek, és ez tetszett. Egyszer meg lehet nézni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai