Nekem valami nem jó dolog történik most a gyomrom környékén. Abból gondolom ezt, hogy napok óta megfájdul estére, de nem kicsit, és hányingerem is lesz, de nem kicsit. Pedig én igazán nagyon rendesen eszem. Reggeli is van, tízórai is, ebéd is, vacsora is. Ennél többet nem tehetek az ügy érdekében. De legalább hajt a nárciszom, mind a kb. 10 hagyma, így előreláthatólag lesz kb. 10 szál gyönyörű nárciszom belátható időn belül. Ez valamelyest kárpótol ezért a nyűglődésért.
Nehéz
időszakban vagyunk. 10 hónap a tanév, nem telt el másfél sem, de én már a végét járom. Különleges iskolát választottunk Flórának (tehát nem speciálisat, de többet nem mondhatok, mert annyi erővel majdnem ki is írhatnám, melyikről van szó). Sokan tesznek így, a város minden pontjáról járnak ide gyerekek. Pár éve van ez az iskola, az elejétől fogva volt iskolabusz a messzebb lakóknak. Hát, idén nincs, és erről egy árva szót sem szólt senki egészen a tanévkezdés előtti tizedik napig. Ez nem kis rápacsálás nekünk - 50 percre lakunk a sulitól. Szerencsére van a kerületben egy másik család, velük fogtunk össze, legtöbbször az anyuka viszi be reggel Flórát, és kétszer haza is hozzák, van, hogy kocsival. Én vészeseti megoldás vagyok, de volt már, hogy bevetettünk engem is. Ők tőlünk fél órára vannak, a kiindulási megállójukba viszem a gyereket 7 után kicsivel, szóval fél 7 körül indulunk minden nap. Nekem 40-45 perc a sulitól a munkahelyem, a másik anyukának 30, én 8-kor kezdek, ő fél 9-k...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése