Játék a Facebookon
Volt valami a testvérekről, most meg már az unokatestvérekről is van. Úgy kezdődik, hogy az unokatestvérek életünk első barátai. Nem is olvastam tovább, már itt tudtam, hogy nem fogom kitenni.
Nekem az unokatestvéreim nem életem első barátai, hanem életem első komoly megpróbáltatásai voltak. De komolyan. Dani például folyton csépelt, hiába két és fél évvel fiatalabb nálam. A legdurvább húzása az volt, amikor az én kb. 5 éves koromban bújócskáztunk Nagyinál, még a lőrinci házban, én elbújtam a nagyágy és a szobaajtó képezte kuckóba, fejemre tettem egy pokrócot, ő meg jött, tudtam, hogy meg fog találni, és akkor lecsapott - a kerti kiskapával. Többször fejbe vágott vele, én meg ordítottam, mert egyrészt meglepődtem, másrészt fájt. Akkor felugrottam, kimenekültem a kuckóból, és Papa, aki akkor már lebénult, és nem tudott felállni a kb. másfél méterre lévő fotelből, üvöltött: "Megmondtam, hogy egyszer a vérét ontja annak a kislánynak!", amitől még jobban bőgtem, megtapogattam a fejem, és nem is vérzett, ezért nem is értettem, Papa miért mondja ezt. Leültem az ágy szélére, Dani röhögve mellém ült, Papa kiabált tovább, aztán felvette a kisasztal alól a fapapucsát, és hozzávágta Danihoz, mire Dani is bőgni kezdett, és ekkor lépett be a szobába Nagyi, de itt véget ér az emlék.
Ilyen angyalarcú kisfiú volt:
De rossz, mint a kisördög.
Aztán felnőttünk szépen. Dani például annyit változott, hogy december 23-án felhívott, hogy szép a fenyőfánk, mert látta a villamosról, amikor hoztuk be a házba. És már nem húzza a hajamat, és a hasamon sem ugrál vigyorogva.
De a Facebook játékba akkor sem szállok be, mert nekem az unokatestvéreim nem voltak életem első barátai.
Nekem az unokatestvéreim nem életem első barátai, hanem életem első komoly megpróbáltatásai voltak. De komolyan. Dani például folyton csépelt, hiába két és fél évvel fiatalabb nálam. A legdurvább húzása az volt, amikor az én kb. 5 éves koromban bújócskáztunk Nagyinál, még a lőrinci házban, én elbújtam a nagyágy és a szobaajtó képezte kuckóba, fejemre tettem egy pokrócot, ő meg jött, tudtam, hogy meg fog találni, és akkor lecsapott - a kerti kiskapával. Többször fejbe vágott vele, én meg ordítottam, mert egyrészt meglepődtem, másrészt fájt. Akkor felugrottam, kimenekültem a kuckóból, és Papa, aki akkor már lebénult, és nem tudott felállni a kb. másfél méterre lévő fotelből, üvöltött: "Megmondtam, hogy egyszer a vérét ontja annak a kislánynak!", amitől még jobban bőgtem, megtapogattam a fejem, és nem is vérzett, ezért nem is értettem, Papa miért mondja ezt. Leültem az ágy szélére, Dani röhögve mellém ült, Papa kiabált tovább, aztán felvette a kisasztal alól a fapapucsát, és hozzávágta Danihoz, mire Dani is bőgni kezdett, és ekkor lépett be a szobába Nagyi, de itt véget ér az emlék.
Ilyen angyalarcú kisfiú volt:
De rossz, mint a kisördög.
Aztán felnőttünk szépen. Dani például annyit változott, hogy december 23-án felhívott, hogy szép a fenyőfánk, mert látta a villamosról, amikor hoztuk be a házba. És már nem húzza a hajamat, és a hasamon sem ugrál vigyorogva.
De a Facebook játékba akkor sem szállok be, mert nekem az unokatestvéreim nem voltak életem első barátai.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése