Nápoly utáni hazaérkezés
Csütörtökön fél 5-kor keltünk, hogy két órával a 8:10-es indulás előtt a reptéren legyünk. Mivel én éjfélig pakoltam, aztán 1-ig papír alapra blogoltam, nem voltam nagyon kipihent, meg Tomi sem, aki a bepakolást még végignézte, aztán elaludt. Megállapítottuk, hogy hajnalban, amikor még éppen csak pirkad, a sirályok ellepik a várost, és ez valójában meglepő és szép is. Egy taxisofőr odajött hozzánk, amikor a megállóban álltunk és vártuk az Alibust, és azt mondta, az Alibus drága, mert az fejenként 3 euró, de ő bezzeg 10 euróért kivisz kettőnket a reptérre tíz perc alatt. Mivel az Alibus menetideje kb. 6 perc, sosem derült ki többé, miért is előnyös nekünk a taxis ajánlata, aki a visszautasításon felizgatta magát, és megpróbált bosszút állni: elkezdte magyarázni, hogy az Alibus nem ott áll meg, hanem pár sarokkal (?) arrébb. Nyilván az volt a terv, hogy elmegyünk addig, elhúz mellettünk az Alibus, aminek a megállójából elküldött előtte minket, ettől azonnal késésben leszünk, és kénytelenek leszünk beülni a taxijába 10 euróért. Ez elég genny dolog, de nem hagytuk átverni magunkat, hittünk inkább kedvenc recepciósunknak, aki egy tündér egyébként, és az utolsó 3-4 napban rendszeresen hosszú percekig csevegett is velünk, nemcsak a kulcsot adta oda/vette el. Kisvártatva felbukkant egy C85 jelzésű busz, és megállt a megállóban. Két idős úr, akik egy padon ültek a megállóban, és szem- és fültanúi voltak a taxis jelentnek, hevesen mutogatni kezdett, hogy szálljunk fel, ez megy a reptérre. Felszálltunk, megkérdeztük a sofőrt, tényleg oda megy-e, mondta, igen, aztán szóltunk, hogy dehát nincs is jegyünk, amire csak intett egyet, hogy sebaj, jegy nélkül is elvisz. Nagyon kár, hogy a legkisebb nálam lévő címlet 10 euró volt, szívesen adtam volna neki mondjuk kettőt, de akár ötöt is, mert ez nagyon rendes dolog volt tőle. Így jutottunk el ingyen a reptérre.
A repülőút rendben lezajlott, a reptéren anyuék vártak lelkesen. Anyunak egész nap fülig ért a szája, és sokszor mondogatta, milyen jó, hogy itthon vagyunk. Elvittek magukhoz, részben azért, mert náluk parkolt a kocsi. Felmentünk, apu elrohant sajnos dolgozni, anyunak meg elmeséltük, ami csak eszünkbe jutott az "érdemes tudni" kategóriából, hogy gördülékenyebb legyen majd a nápolyi közlekedésük pl., mint nekünk volt. Aztán ebédeltünk töltött paprikát, megmutattam a képeket, akkor még mind a kb. kétezret, a végére majd elaludtam, de anyunak is elég kemény megpróbáltatás volt ez (részben ezért is csináltam egy 220 képes válogatást, a többiek már ezt fogják látni). Tomi közben aludt egy órát, majd 4 körül hazajöttünk. Kb. fél órás program volt felhozni a két bőröndöt, a kutyát meg a kutya kosarát, valamint a bőröndöket kinyitni és kivenni belőlük az olvadozó csokikat meg a limoncellókat és az olivaolajat (ezek amúgy jéghidegek voltak, nekik még nem volt idejük a repülés után igazodni a kint uralkodó 42 fokhoz - hála az égnek).
A repülőút rendben lezajlott, a reptéren anyuék vártak lelkesen. Anyunak egész nap fülig ért a szája, és sokszor mondogatta, milyen jó, hogy itthon vagyunk. Elvittek magukhoz, részben azért, mert náluk parkolt a kocsi. Felmentünk, apu elrohant sajnos dolgozni, anyunak meg elmeséltük, ami csak eszünkbe jutott az "érdemes tudni" kategóriából, hogy gördülékenyebb legyen majd a nápolyi közlekedésük pl., mint nekünk volt. Aztán ebédeltünk töltött paprikát, megmutattam a képeket, akkor még mind a kb. kétezret, a végére majd elaludtam, de anyunak is elég kemény megpróbáltatás volt ez (részben ezért is csináltam egy 220 képes válogatást, a többiek már ezt fogják látni). Tomi közben aludt egy órát, majd 4 körül hazajöttünk. Kb. fél órás program volt felhozni a két bőröndöt, a kutyát meg a kutya kosarát, valamint a bőröndöket kinyitni és kivenni belőlük az olvadozó csokikat meg a limoncellókat és az olivaolajat (ezek amúgy jéghidegek voltak, nekik még nem volt idejük a repülés után igazodni a kint uralkodó 42 fokhoz - hála az égnek).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése