Holnap

Reggel 7.30-tól 9.00-ig óra, fél 10-re hazaérek, onnantól 1-ig várom a szerelőt, közben készülök a holnapi két órára meg a holnaputáni elsőre, plusz értékelést írok egy 20 fős csoport minden egyes tagjáról (eddig már kb. 5 alkalommal találkoztunk), aztán megebédelek, aztán elmegyek az első órámra, aztán a másodikra, ami előtt lesz 45 percem, és azt mind az értékelések átírogatásával töltöm majd, juppííí, aztán órán leszek 6-ig, és Tomi nem fog tudni értem jönni, mert 6-ig dolgozik kivételesen, szóval az angolos cuccal loholok az Aréna Plázába, mert nyertem két mozijegyet az Ahol a vadak várnak című film one and only vetítésére az origótól - na ez az egy pontja van a holnapnak, amit várok, aminek örülök. A moziból 9-re hazaérünk, ha mázlink van, és remélem, nem leszek nagyon éber vagy ilyesmi, és bedőlünk az ágyba azon nyomban.

Ha már itt tartunk, szerdán reggel kezdek 7.30-kor, fél 10-kor rohanok az ELTE-re, esetleg az APEH-be, valamikor (gondolom, dél körül) hazaérek, megebédelek, és VÉGRE LESZ IDŐM LAZÍTANI még vagy két és fél órát, mielőtt megjönne az első tanítvány, aztán a második. A lazítás alatt azt kell érteni, hogy beveszem magam a kádba az időutazóval, és olvasok legalább másfél órát.

Az nagyon jó kérdés, hogy sütni pl. mikor lesz időm, az meg még sokkal jobb, hogy James ajándékát mikor is fogom megcsinálni, mert hát van még egy csütörtök, amikor 7.30-kor kezdek, fél 10-re hazaérek, és csak 4-re jön tanítvány, tehát ezt a napot kéne aktívkodásra használni, mert azt csak a jó ég tudja, hogy pénteken a fél tízes hazaérkezésem után mikor megyünk Hortobágyra, ahonnan szombaton estefelé jövünk haza, majd vasárnap és hétfőn húsvétolunk, előbb egyikünk, majd másikunk többé-kevésbé szűk családjánál, aztán hirtelen kedd lesz, és akkor már igazán csak egy szerda, és már jön is a csütörtök, amikor is 9.30-ra nem hazaérek, hanem Jameshez, és átadom az ajándékot, már ha lesz mit. Legyen. Muszáj lennie.

Isten bizony nem tudom, mikor fogok pihenni. Tudom, ez tök gáz, de nekem a pihenés azt jelenti, hogy egy, esetleg két napot eltöltök számítógépről, netről, munkáról, rohangálásról leszakadva, itthon, csendben, olvasással és alvással. Nagyon itt lenne már az ideje ennek a pihenésnek, de nem látom még, mikor jön el. Közben rájöttem, hogy a kedd esti órákból már csak öt van hátra a holnapival együtt, és utána a VIP diák órájáról egyenes haza lehet jönni, és itthon tevékenykedni, vagy esetleg jazzre menni. Ez persze azt is jelenti, hogy hirtelen marha kevés pénzt fogok keresni megint, de már annyira akarok pihenni, hogy tényleg minden mindegy. És Tomi most hevesen bólogat, ha majd ideér az olvasásban, mert bizony ő is eléggé a végét járja, és neki sem akar sikerülni a pihenés semmiképpen, pedig neki kb. ugyanazt jelenti ez a szó, mint nekem, csak ő mondjuk nem olvasná közben az időutazót. Pihenni akarunk!!!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai