Julie Andrews

A My Fair Lady megnézése után keresgélni kezdtem vele kapcsolatban, így tudtam meg, hogy egyidős Mamával, illetve csak néhány nappal idősebb nála. Találtam egy nagyon jó oldalt ennek kapcsán, ahol különböző ismert emberekkel közölnek interjúkat, de nem akárhogy: nem arról van szó, hogy feltesznek két gagyi kérdést, mint pl. mi a kedvenc színe, aztán annyi, hanem pl. Julie-val 6 oldalas interjút készítettek csupa jó kérdéssel, ráadásul a válaszok nagy része nemcsak le van írva, hanem ott van mellettük a videó. Nagyon igényes, úgyhogy itt a link, böngésszétek: http://www.achievement.org/, Julie Andrews interjúja pedig itt érhető el: http://www.achievement.org/autodoc/page/and0int-1

Az interjú elolvasása/meghallgatása után rákerestem persze a férjére is, Blake Edwardsra, és gondoltam is, milyen csodálatos dolog azért, hogy 40 éve együtt vannak, és az interjú alapján máig (vagy legalábbis hat évvel ezelőttig) szeretik egymást. Találtam róluk egy közös képet 1979-ből:



meg egyet 2004-ből:



És úgy örültem neki, hogy szép házasságuk van meg öt gyerekük, bár az ötből három az előző kapcsolataikból született, kettőt örökbe fogadtak. Azért örültem leginkább, mert én nagyon szeretem Julie Andrewst.

Másnap erre a cikkre keltem: meghalt Blake Edwards.

Szegény Julie, nagyon nehéz lehet most neki :(

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai