Helyzet

Liza ma már lesétálta a szokásos távunk felét, ivott tejet, ivott vizet, és hetek óta először reggelizett is, sőt szintén hetek óta először bevette a gyógyszerét trükközések nélkül. Ez utóbbi nagyon aranyos jelenet volt.

Kiszedtem a kajáját a táljába, aztán kértem, hogy várjon, és májkrémet nyomtam a fájdalomcsillapító köré, majd odakínáltam a kutyának. Persze nem kérte, menjek már, hát ott a reggeli, inkább az, mint a májkrém. Továbbra is mellette guggolva felraktam a tálat a pultra, és odatoltam elé a májkrémet. Erre Liza odarohant, körbeszagolta a tál hűlt helyét, teljesen kétsége esett, aztán egy mozdulattal kikapta a kezemből a májkrémet, lenyelte, majd várta, hogy visszaadom a tálat. Hát igen, megfelelő érvkészlet szükségeltetik egy idős kutya meggyőzéséhez: ha nem veszed be a gyógyszert, nincs reggeli, így jártál. Azonnal átgondolja az álláspontját :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai