Pályázat

Megvan a novellapályázat győztese, sőt már közzé is tették a győztes művet. Kisebb verekedés alakult ki körülötte a kommentekben, úgy láttam. Kicsit olyan érzésem van, mintha a zsűrit meglepné, hogy nem mindenki ért egyet velük, sőt a többség nem ért egyet velük, illetve hogy a többség megrémült annak láttán, hogy ez a legjobb novella a százvalahányból. A kommentelők meg kicsit túllihegik azt a kérdést, hogy mi alapján választották ki a győztes munkát, vagyis talán inkább túlreagálja a zsűri a kérdést. Végül is egy novella értékelése nem objektív. Biztos vannak szempontok, amiket figyelembe vettek, de akkor is az dönt szerintem, hogy az egyes zsűritagoknak mi tetszik. Idén ez tetszett. Pont.

A lényeg annyi, hogy mindenkinek más stílus tetszik, és akinek a győztes stílusa pont nem jön be, annak ez egyéni szociális problémája. Én nem könnyen olvastam végig a novellát, pedig nem hosszú. Nekem kissé irritáló a nyelvezet. Ez van. Ez a trendi, ezzel lehet könyvet eladni mostanában. Ezért fogynak Vass Virág, Vavyan Fable meg Tisza Kata művei. Mert trendik. Én meg még egyiküknek sem bírtam elolvasni egyik művét sem, mert nem bírom a stílusukat. Nem vagyunk egyformák, és nem hinném, hogy ez baj. A győztesnek tök jó, ingyen járhatja végig a Magyar Író Akadémia kurzusát, és biztos tanul egy csomó érdekeset.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai