Érdekes...

Már az ovisok gyomra is felfordul attól, aki játék közben önkényesen megváltoztatja a játékszabályokat, mert képtelen előre meghatározni azokat. Ez nagyban talán még undorítóbb. Nem azzal van a baj, hogy születik egy ilyen törvény. Nem is azzal van a baj, hogy nem akarják elengedni a felelőst. De azzal igenis baj van, hogy visszafelé is érvényes a törvény. Itt már tényleg mindent lehet? Egyébként az is aranyos, hogy bejelentik, lecsukták a cégvezért, és elkezdik a nyomozást a felelősök után. Ez nem fordítva szokott lenni? Vagy elnézést, Pelikán elvtárs, ez az ítélet, a tárgyalás majd utána jön? Az eddigi törvények alapján is lehetne felelősöket találni és jól megbüntetni őket, ha nem töketlenkednek szokásos módon. De nem, nem lehet alkotmányos módon megoldani ezt az ügyet - illetve már nem is igazán van értelme annak a kifejezésnek, hogy alkotmányos, mert minden alkotmányos, amire az új bagázs rábök. Az is jó lesz, ha mostantól valamilyen okos ürüggyel bármely cégre ráteheti a mancsát az állam, ami csak megtetszik neki. Éljenzik is ezt az új rendszert sokan, mondván, államosítsunk is csak mindent, mert valamikor minden az államé volt egyébként is. És ők ordítanak a leghangosabban a régi bagázsra, hogy kommunisták. Ezt vajon hogyan bizniszelik el magukban? És az milyen, hogy amíg a másik bagázs van kormányon, addig minden hülyeségről ők tehetnek, amikor meg ez a másik bagázs jön, akkor hirtelen semmiről nem tehetnek, még a cég felügyeleti szerve is tök ártatlan már első blikkre is egy ilyen mértékű katasztrófánál? Meg van a régi bagázs polgármesterének esete, amikor keresztbe tesznek neki, ahol lehet, még közgyűlést sem hagynak alakítani, aztán a polgármester megkéri a másik bagázst, mutassák már meg kies városukban, mi is a nemzeti együttműködés rendszere. Én szívesen elmagyarázom, nem bonyolult: a másik bagázs az élet minden területén abszolút fölényben van, ezért ő diktál, a többiek meg együttműködően kussolnak. Ebbe nem fér bele, hogy itt-ott maradtak régi bagázsos emberek, kiírja a rendszer, hogy error. A legaranyosabb mégis az, hogy vannak, akik éljeneznek ezeknek a dolgoknak. Kedvenc esetem, amikor írta valaki, hogy kicsit veszélyben érzi a jogállamot ezzel, hogy lépten-nyomon alkotmányt módosítunk pl. egyes esetekre szabva, visszamenőleg hatályosan, mire egy másik valaki a következőt bírta válaszolni: Magyarországon nincs jogállam, de ez így helyes - előbb rendet kell tenni, aztán majd elgondolkozhatunk a jogállam kialakításán. És ezt komolyan gondolja, és megéljenzi. Ez hatalmas.

Megjegyzések

  1. Kb. fél éve olvastam egy interjút egy lengyel-magyar zeneproducerrel, aki elmondta: a piac rossz hatással van a zenére; szinte mindenki azzal van elfoglalva, hogy el bírja adni a lemezeit. Végül arra következtetett, hogy egy kis diktatúra jót tenne az undergroundnak. Kis szarkazmussal ez aztán merész optimizmus, nem? És érdekes szimptómája a jelenlegi magyar valóságnak...
    Amúgy fel nem foghatom, az emberek miért nem szeretik a szabadságot. Ide vonatkozó bármilyen véleményt szívesen fogadok akár ímélben is :)

    VálaszTörlés
  2. Az most a szöveg, hogy mi, magyarok nem tudnunk élni a szabadsággal, ezért jól is jön nekünk egy kis diktatúra, hogy rendet tanuljunk. Ezt is a csápolók mondják, nyilván. A másik meg, hogy hát őket megválasztotta a nép 2/3-dal, akkor ők bármit megtehetnek, a nép meg kussoljon, és ez így van jól. Nyilván ezt is a csápolók mondják :) Én azért azt gondolom, hogy a demokrácia keretein belül is lehet tökösen intézni olyan dolgokat, mint pl. a MAL Zrt. felelősségre vonása, és nem látom, hogy a 2/3-os felhatalmazás jogot adna alkotmányellenes cselekedetekre.

    Amúgy már készül neked az emil, holnapra akár el is készülhet... Bocsi, igyekszem :)

    VálaszTörlés
  3. Akkor is úgy látom, hogy Neked van igazad: ha vannak olyanok, akik szeretik a diktátumot, és vannak olyanok, akik szeretik a szabadságot, akkor ahhoz, hogy mind a két csoport politikai igényeit ki lehessen elégíteni, szügséges a demokratikus keret, mint feltétel. Ezt a 2/3 elvileg nem veszélyezteti, ha gyakorlatban nem élnek vele vissza, pl. ha az új törvények nem a kormánypártok értékrendjét erőltetik rá mindenkire.
    Amúgy azt értem, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak élni a szabadsággal, de az emberek miért nem szeretik? Tehát a szolgalelkűség és az engedelmesség pszihológiája érdekel, azt hiszem :)
    Az ímélt vááárom :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem az emberek alapvetően szeretik a szabadságot, csak elhitték, hogy itt olyan sose volt, és lehet, hogy már nem vágynak rá, mert azt is elhitték, hogy nem tudnának vele élni, ezért felesleges is kipróbálni. Ehhez kapcsolódik egy sztori. Amikor 2006-ban vonultak a Rákóczi úton a békés tüntetők, felgyújtottak néhány kukát meg autót, megdobáltak utcakővel néhány rendőrt, és közben ordítottak, hogy szabadságot akarnak, Nagyi a következőt mondta (az idézet második felére nem emlékszem pontosan): "Onnan látszik, hogy szabadság van, hogy ezt megtehetitek. Ha nem lenne szabdság, már rég közétek lőttek volna (?)" És tök igaza volt. Szerintem egyébként egyelőre még van szabadság, csak kicsit izgulok, nehogy elfogyjon.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai