Ma esti mérleg

Visszaírt a tanárnő szinte azonnal. Ő nem tud semmit a problémámról, viszont ajánlott két embert, akinek írjak, mert ők tudnak majd segíteni. Egyiküknek már írtam, ő nem válaszolt, most megkerestem a másikat is. Annyi tuti, hogy a mi programunkon mindig később kezdődik a félév, mint a többi programon. Most kicsit megnyugodtam.

Készítettem óratervet, mindent kiötlöttem, kinyomtattam, satöbbi, majd kiderült, hogy csak öten lesznek a csoportomban a régi nyolc helyett. Vigasztalhatatlan vagyok, fognak hiányozni a kimaradók.

A kritikát elkezdtem ugyan, de még nem nagyon haladok vele. Két fejezetet írtam le, egy oldal, így állok most. Most tévézek, mert kell a napi fél óra agyzsibbasztás, aztán írok tovább. Később majd kutyasétáltatás, majd fürdés és alvás. És még mindig izgulok a reggel miatt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai