Hajnali óra

Ma volt utoljára, legalábbis a következő 3 hónapban biztos.

Ma sikerült az eddigi legérdekesebb órakezdést produkálni. Odaértem fél 8 előtt 10 perccel, ahogy szoktam, persze nem volt még ott senki. Fél 8-kor az első érkező céges munkatárssal együtt bejutottam. Egészen 3/4 8-ig üldögéltem csendes magányomban a teremben, amikor is megérkezett az első hallgató. 8-ig befutott még kettő. Azzal a hírrel indítottuk az órát, hogy jövő héttől már ne jöjjek, mert beindul a céges nagyüzem, és nem fognak tudni hajnalban kelni, mert éjszaka járnak haza. Ez azt jelenti, hogy ha elindul is a két csoport, amit visszakapok, akkor is ott lesz a szerda reggel, amikor lehet aludni. Nagy segítség lesz ez, heti 5 nap hajnalban kelést nagyon-nagyon nehezen bírnék.

Hazafelé megpróbált felszedni Éles István 1:2 arányú kicsinyített mása. Nem hagytam neki.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai