Emma Tennant: The Magic Drum

A képen az írónő látható. 1937-ben született, négyszer ment férjhez, három gyereke született, a posztmodern egyik fontos alakja. Nem tudom, Nagy-Britanniában vagy nálunk mennyire ismert, én mindenesetre még sosem hallottam a nevét.

A könyv 1988-89-ben íródott, elég rövidke (142 oldal), mérsékelten érdekes.

Egy újságírónőt kiküldenek az elszigetelt vidéki kúriában tartandó kreatív írás kurzusra, hogy írjon egy cikket arról, érdemes-e a kormánynak az adófizetők pénzéből támogatni ezt a működést. A kúria a 21 éve halott, ám a regény jelenéig is népszerű költőnő, Muriel Cole egykori lakhelye, amit most az öngyilkos költőnő férje, Jason és annak unokatestvére, Jane menedzsel. Az újságírónőnek nem sikerül kideríteni, hatásos-e a kurzus, öt nap alatt megtanulnak-e kreatívan írni a diákok, viszont azt látja, hogy a kurzus résztvevői közül mindenki vagy drogos, vagy elmebeteg, vagy gyűlöli Cole-ékat (Jasont és/vagy Jane-t), esetleg mindez egyszerre. A negyedik napon aztán egy haláleset is történik, és az újságírónő az addig összegyűjtött benyomások és információk alapján rájön, ki lehetett a gyilkos (mert abban mindenki biztos, hogy gyilkosság történt), és szépen felgöngyölíti az ügyet: tényleg öngyilkos lett-e Muriel Cole, egyáltalán meghalt-e valóban, és ha nem, hol van most, miért tüntették el, kit temettek el az ő neve alatt, ki kit miért gyűlöl, stb. Végül pánikszerűen elhagyja a kúriát, csak a naplóját és a feljegyzéseit viszi magával.

A regény utolsó fejezetében már nem az ő naplóját olvassuk. Először egy tudósítást kapunk arról, hogy a naplóját és a feljegyzéseit egy erdőben találták meg, majd jogtalanul publikálták ismeretlenek, miután őt magát ideg-összeroppanás miatt kórházba szállították. Aztán Jane Cole cáfolja, hogy a nyilvánosságra került irománynak akár egy szava is igaz lenne. Szerinte az egész történetből semmi nem úgy történt, csak az újságírónő érzékelte úgy, mintha ezek történtek volna, mert a harmadik estén bepiált (miután az első nap óta írta a naplót meg az egyebeket – gyanús érv), és Muriel Cole természetesen meghalt, a kurzus negyedik napján pedig az az úr, aki elhunyt, nem lett gyilkosság áldozata, természetes halált halt.

Nincs konklúzió, az írónő nem árulja el, mi is történt valójában. Én mint olvasó úgy értelmezem, hogy az újságírónő naplójában az igazság található, és a cáfolat a hazugság – ha nem így van, akkor nagyon-nagyon gyengén van megírva a könyv, rengeteg logikátlanság és figyelmetlenség maradt benne.

Nem annyira izgalmas az egész, a haláleset is csak a vége előtt 30 oldallal történik, de azért egy olvasást megér. Ennyit arról egyébként, hogy nem olvasom feministák műveit, mert frászt kapok tőlük – a néni elkötelezett feminista. Igaz, ebben a könyvében nem olyan erős a propaganda, csak kétszer kezdtem gyanítani, hogy át vagyok verve, amikor is nem értettem, mit nyomja ennyire, hogy miért is jó a feminizmus. Na, most már tudom, miért nyomta annyira :)