Nem is meséltem,

hogy sétáltam ma egyet a belvárosban a felvételi meg az átöltözés után (nagyon-nagyon nem szeretem a kosztümöt), és a Dob utca legelején több házon is látható emléktábla, hogy XY tervei alapján Z építette historizáló stílusban. Ahhoz képest, hogy egy emléktáblát megérdemeltek, olyan tragikus állapotban vannak, amilyenben épületek csak lehetnek. Nagyon szomorú, nem is értem. (Persze, persze, nincs pénz, ezt értem.) Az egyikben már nem is laknak, be vannak deszkázva az ablakok belülről, az ablaküvegeket betördelték, a párkányon méteres por és mocsok, a bejárat lelakatolva, az egész meg az összedőléstől két percre. Vajon hogy örülne az építész, ha látná, hogy 134 év alatt így sikerült tönkretenni a munkáját?

Amikor hazafelé jöttem az angolról, megszólított egy srác a sárga metróról leszálltamban. A következő párbeszéd zajlott le, ő indította.
- Szia!
- Szia!
- Te is munkából?
- Igen.
- A hétfő nagyon hosszú nap.
- Igen, az.
(Kis csönd.)
- Piros jel van.
- (Értetlen fejjel) Miért?
- Hát a vihar miatt. Ha van esernyőd, szerintem vedd elő.
- Esernyőm nincs, mert nem találom, de mindig úgy vagyok vele, hogy nem nagy baj, legfeljebb egy kicsit megázom.
- Végül is nem vagyunk cukorból. Nagyon sietsz? Megiszunk valamit?
- Sietek.
- Sietsz. Akkor majd legközelebb. Szia!
- Szia!

Ez sokkal szimpatikusabb volt, mint a legutóbbi. Valahogy természetesebb, de lehet, hogy a metakommunikáció miatt is. Az elmúlt 5 évből ezzel együtt három "ismerkedős" esetre emlékszem, nyilván nem is volt több. De azért az, hogy előfordulnak ilyen esetek néha-néha, jót tesz a lelkemnek, amikor akár egy órát is tudok sírni azon, hogy csúnya vagyok és kövér (miközben Tomi döbbenten néz, hogy fényt kaptam, ilyenen bőgni). Amúgy ez egy nagyon magas srác volt, ilyen magas embert ritkán látok. Mivel magassarkúban voltam, akár a 173 centit is elérhettem, ehhez képest kb. a válláig sem értem. NAGYON magas volt. (Tomi pedig tudja, hogy szeretem, és úgysem kell más, ezért aztán elmeséltem neki, és most le is írtam azért, hogy ezt a szerintem jó ismerkedési próbálkozást megörökítsem.)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Kép
Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
További információk

Az utolsó hónapom

kezdődik itthon, aztán visszamegyek dolgozni, és feltehetőleg soha többet nem leszek már GYES-en. Ez némi szomorúsággal tölt el, meg rám is ijeszt, hogy az itthoni dolgokat most kell elrendezni, később talán már nem lesz időm munka mellett. Tomival úgy gondoltuk, két vagy három gyerekünk lesz. Ő viccesen szokta mondani, megnézzük, milyen a kettő, és, ha nagyon rosszak, akkor nem vállalunk harmadikat. Én gyerekkorom óta éreztem, hogy két lányom lesz, de lehetett volna szó harmadikról. Nem rosszak egyáltalán a hölgyek, de, ahogy mondani szoktam nekik, el lehet itt fáradni elég alaposan minden nap. Hiszti hiszti hátán, minden azonnal kell, a késleltetés gyakorlás alatt áll. Aztán vannak a remek ötletek, pl. ma, amikor fél kiló liszttel sikerült beteríteni a fél nappalit - oké, felsöpört utána a főkolompos, de engem eléggé lefárasztott a látvány, már csak azért is, mert sokszor elmondtam már, hogy nem főzhetnek játékból igazi hozzávalókkal az igazi fazékban. Szórakoztatás plusz házimunka,
További információk

Gárdonyi Géza: Isten rabjai

Kép
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
További információk