Első nyári nap és könyv

A reggeli órára menet befejeztem Csingiz
Ajtmatovtól a Dzsamila szerelmét, és nagyon tetszett. Egyrészt maga a történet,
másrészt a stílus, a fordítás. A cselekményt gyakorlatilag két tőmondatban,
vagy akár egy összetett mondtaban össze lehet foglalni, mégsem volt vontatott,
unalmas, vagy ilyesmi. Nagyon szép történet, élvezet volt olvasni.

A reggeli
óráról hazafelé tartva, majd a kora délutáni óra előtti és utáni, majd az esti
óra utáni bkv-zás közben elolvastam Az első tanítót is ugyanazon kötetből. A történet
vége felé arra lettem figylemes, hogy már most keverem, melyik esemény melyik
kisregényben történt, de kis gondolkodás után el tudom őket választani. Ez a
második történet is nagyon jó, és ennek is annyira profi a fordítása, hogy még
az sem akasztott ki, amikor egy mondatban véletlenül különíródott az igekötő az
igétől: "el mentek", pedig alapállapotban ettől frászt kapok.

Nagyon
tetszik mindkét mű története, a felépítésük. Az első keretes szerkezetű, míg a
másik dupla keretes, bár nyilván nincs ilyen kifejezés. Mindenestre "kép a
képben". Nagyon jó volt ez a két történet azért is, mert megmutatta egy
olyan világ egyik szeletkéjét, amit több okból sem ismerhetek. Sosem voltam még
kirgiz, de még csak kazah sem, nem éltem abban a korban, amikor ezek a történetek
játszódnak (első és második világháború kora), valamint nem voltam falusi sem.
Ezt néha sajnálom, például ma, olvasás közben. Olyan varázslatos hangulata van,
hogy időnként egészen kedvet kapok hozzá.