A hülyeségnek tényleg nincs határa

Ezt az előbb személyesen bizonyítottam be a konyhában.

Gondoltam, legyen a mai ebéd sajtos-tejfölös tészta, mert azt nagyon szeretem, és nagyon régen ettem utoljára. Vettem is hazafelé tésztát meg tejfölt. Itthon aztán megfőztem a tésztát, leszűrtem, a szűrőben ragadt két-három szálat gyorsan meg is ettem, és undorodva tapasztaltam, hogy édes. Gondoltam, valami gourmand tésztát sikerülhetett kiválasztani, fel is téptem a konyhaszekrény ajtaját, de a csomagoláson semmi különöset nem vettem észre. Sebaj, majd alaposan megsózom, és akkor ehető lesz. Fel is kaptam nagy svunggal a cukortartót, és már vettem is belőle egy csipettel, de felhasználás előtt megkóstoltam. Basszus, ez cukor! Basszus, nincs még 10 perce, hogy ebből az üvegből szórtam egy jó adagot a tészta vizébe! Basszus, basszus! Összesen két falat ment le a torkomon, de annyira undorító íze van a cukros-sajtos-tejfölös tésztának, hogy inkább odaadtam a kutyának, aki nagy lelkesen fel is falta az egészet percek alatt.

Nekem meg készül a párolt zöldségem. Spagettire egy jó darabig úgysem tudnék gondolni, felfordul a gyomrom. Fúúúúújjjj!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai