Rejtő Jenő

1905-től 1943-ig élt. Reich Jenő néven született Budapesten, azon belül Erzsébetvárosban, szülőházán ma emléktábla található. (Majd februárban megkeresem.) Zsidó származású családba született Reich Jenő néven, később magyarosított. 1942-ben vetette fel egy újság, hogy mehetne inkább munkatáborba ahelyett, hogy kávéházakban írogat, így a nagykátai kórházból el is vitték. A Szovjetunióba került, ahol 1943. január 1-jén meghalt. (A Google által kidobott első oldal, a wikipedia cikkje alapján foglaltam össze az életét saját kútfőből. Bár a tételek ragadnának hasonlóan...)

Még nem volt 38 éves. Mennyi csodajó regényt írhatott volna még! Most épp Az elátkozott part van terítéken, és hát nagyon-nagyon szórakoztató. Tényleg nem tudom, honnan lesz nekem életemben összesen ennyi időm, de ezennel felveszem Rejtő Jenő életművét is az elolvasandók listájára. Máris kipipálhatom A láthatatlan légiót, Az elveszett cirkálót, A megkerült cirkálót, A tizennégy karátos autót, a Vesztegzár a Grand Hotelbent, valamint a Vanek úr Párizsbant. Ez utóbbi az eddigi egyetlen rossz műve, nem is értem a végére, de ezennel felmentem magam az elolvasása alól. Az összes többit akár még egyszer is elolvasnám, különös tekintettel a Vesztegzárra, mert nagyon jók, igazán.

Vajon van olyan foglalkozás, hogy regényolvasó? Az lenne a munkaköri leírás, hogy elolvasom az összes könyvet, amit csak el szeretnék olvasni. Ezt napi 8 órában csinálnám, és valaki fizetne érte kb. havi 120 ezret. Vajon mi az ötlet megvalósulásának az esélye? :D


Update: Rejtő Jenőnek 45 regénye van. Good luck! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai