Elszállt az agyam

Ez a mai nap kemény volt. Reggel 8 után valamivel befutottam az SZTK-ba, ahol megtaláltam a munkaegészségügyi vizsgálatot is, ahonnan fél perc alatt kipenderítettek, merthogy tüdőszűrés és bőrgyógyászati vizsgálat nélkül minek megyek oda. Mondtam, 30 év alatti vagyok, mivel a suliban azt az infót kaptam, hogy 30 év alatt nem kell tüdőszűrés. De. Kell. Sőt. Bőrgyógyászatra is kell menni. Kérjek bátran beutalót a háziorvosomtól. Ettől kicsit ideges lettem, mert arra számítottam, hogy ma már az alkalmassági papírommal felszerelkezve állítok be Margóhoz. És nem. Mondtam neki, mi van, eléggé meglepődött. Igen, én is.

A suliban megkaptam a könyveket, amikből tanítani fogom a csoportokat. Közben már rájöttem, hogy ez valójában nem négy csoport, hanem öt, mert az egyik osztálynak mindkét felét tanítom, csak ez elsőre nem esett le. A könyvek összesen mintegy 20 kilót nyomnak, de tényleg, alig bírtam hazacipelni őket. Pedig csak azokat hoztam, amikből hétfőre készülnöm kell :D A suli maga egyelőre labirintus, bár hozzá kell tennem, nem olyan vészes, mint a Szent László volt, ahol konkrétan folyton attól féltem, hogy nem találok vissza a tanáriba :D Jó, azért itt is sikerült eltévedni, amikor kiderült, hogy mindjárt két lépcsőház is van az épületben, és egyszer csak azon sikerült felmenni az emeletre, aminek a létezéséről addig nem tudtam. Egy-két kollégával már bemutatkoztunk egymásnak, de az a helyzet, hogy nagyon kevés névre emlékszem. Pedig nagyon igyekszem. Biztosan azért nem sikerül elsőre a dolog, mert egyelőre túlságosan koncentrálok. Komolyan. Nálam a túlzott koncentrálásnak káros hatásai vannak. Amúgy láttam három csoportomat is, az egyiknél órán is voltam. Aranyosnak tűnnek, remélem, tényleg azok :) Vicces módon már a karácsony előtti órákat tervezgetem, pedig hol van az még… Mindenesetre filmet meg zenét már választottam :) Kiderül, mit szólnak hozzá. Hétfőn ismerkedős órákat fogok tartani, csak még azt nem tudom, hogyan. Nem szeretnék labdát dobálni, hogy mindenki mondjon magáról két mondatot, pedig lehet, hogy az lenne a legcélravezetőbb. Csak sajnos emlékszem még, hogy az ilyet nem szerettük, amikor már 3-4-5 éve jártunk egy osztályba, mert akkor már kicsit uncsi volt huszadszorra is meghallgatni, hogy X Szigetszentmiklóson él, míg Z-nek van két testvére. Nem tudom, hogyan lesz. Szeretnék valami kreatívat alkotni, az fix.

Egyébként ezzel, hogy találtam filmet, megvan az idei első karácsonyi film megtekintése :) Végre! Már dec. 4. van.

Délután-este amúgy még felhúztam magam azon is, hogy nem értem el a háziorvosomat. Pedig olyan jól kitaláltam, hogy ma kérek időpontot hétfőre, hétfőn ad beutalót négykor tüdőszűrésre, fél ötre a kórházban vagyok, és este nyolcig meg is vagyunk, akár még a bőrgyógyászattal is. De neeem, nem vette fel a telefont senki, pedig 4 és 8 között átlag óránként próbálkoztam. Felmerült bennem az is, hogy odamegyek hétfőn 4-re, de igen messze van innen a rendelő, és ha nem jutok be, nagyon felhúzom magam, ezt lehet tudni rólam.

Utánanéztem egyébként, mik kellenek tulajdonképpen ehhez az alkalmassági papírhoz. Ilyeneket írnak egyes oldalakon, hogy nőgyógyászati rákszűrés, nemi betegségek szűrése, székletvizsgálat (?????), labor, torokváladék, tüdőszűrés, bőrgyógyászat, fogászat. Ha kiderül, hogy ez tényleg mind kell, az nem sok, max. egy év. Amikor szeptemberben felhívtam a nőgyógyászt (kb. 5-én), hogy szeretnék időpontot, mondták, hogy jó, október 10-én mehetek. Azóta is a főorvoshoz járok, akihez nem kell bejelentkezni, viszont rengeteget kell rá várni, de ő meg ne vizsgáljon meg. Nem tudom, hogyan abszolválom ezt a feladatot, de tény, hogy legkésőbb dec. 30-án le kell adnom azt a papírt.

A tanulság az, hogy a felnőtt élet nehéz, és nem az otthonról elköltözéssel kezdődik. Már értem, miért mondta nekem egyszer anyu egyik volt tanítványa, hogy tanuljak, amíg csak lehet, mert a felnőtt élet nagyon durva. Biztosan erre gondolt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai