Tételeket tanulok

Ezennel kihirdetem az új programot. A tételsor első feléből fogok tételt húzni az amerikanisztikás államvizsgán január 6-án. Egészen konkrétan az 1., 2., 3., 4., 5., 6. vagy 7. tételt fogom kihúzni. Az összes többi valami katasztrofális, agyzsibbasztó hülyeség. Már elnézést. A legagyzsibbasztóbb az a tétel, amelyben azon elmélkedünk, mit hogyan érthetett vajon Isten, és az emberek hogyan értelmezték félre, és miért nem értették jól, amit Isten akart, bezzeg az amerikaiak hogy rájöttek, mit hogyan értett. Ettől azért vagyok készen, mert én sajnos nem hiszek Istenben, ezért enyhén szólva is komikusnak tartom, hogy nyolc oldalon keresztül egy szerintem nem is létező figura gondolatait elemezgessük. Ha úgy tennénk ezt, hogy közben kijelentjük, ő egy nem létező figura, jobb lenne a helyzet. Amúgy pont emiatt nem bírtam tavaly ilyenkor elolvasni a filozófia vizsgámra a szövegeket, mert egyszerűen dühbe gurultam attól, hogy 30 oldalon át taglaljuk, hogyan teremtette Isten a világot, ha a teremtés előtt nem volt semmi, és a semmiből köztudottan nem lesz semmi.

Jut eszembe, hasonlóan agyzsibbasztó még az a cikk (illetve a cikk kivonata, mert az egészet nem volt lelkierőm elolvasni), miszerint a középkori festmények hazudnak: ilyen szárnyszerkezettel az angyalok tuti nem tudtak repülni. Erre valami brit tudósok jöttek rá egyébként. Szeretném, ha egyszer majd azt is bebizonyítanák, hogy a Disney hazudik, mert Dumbo olyan fülekkel tuti nem tudott repülni, valamint Milne is hazudik, hogy nem szégyelli magát, azt állítani, hogy Micimackó tudott beszélni, miközben ő köztudomásúlag egy medve, ráadásul plüss.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai