Készen van

a tanári szakdoga, már el is küldtem. Még ki kéne préselni magamból hét oldalt a németes esszéhez. Ez eléggé sokkoló, mert egész nap azzal biztattam magam, hogy már csak öt oldal van. És nem. Még hét. Ez szörnyű. És holnap le kell adnom. Mégpedig legkésőbb fél 2-kor, mert fél 3-kor már tanítok is, és a titkárság 3-kor zár. Jaj. Ráadásul megnéztem a tanári képesítő vizsga témaköreit, amik közül egyet kell választani, és már eldöntöttem nagy nehezen, hogy a tanórai és tanórán kívüli tevékenységből készülök, erre ilyeneket kérdez, hogy miért jó az erdei iskola, és meséljek erről a tangyak alapján. Hát, basszus, nem voltam erdei iskolában, sőt egyik gyakorlósulim sem szervez erdei iskolát. Így aztán nem akarok erről beszélgetni majd. A legjobb mégis az, hogy online kell jelentkezni a vizsgára, és nem tudom, hogy meddig, mert nem működik a link, ahol ez az egész kiderülhetne és elintézhető lenne. Nem akarok már egyetemista lenni. Nem bírom ezt a stresszt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai